Józsi bácsi és a buborékok (galéria)
Kultúra

Józsi bácsi és a buborékok (galéria)

Jó nézni a képeit. Színes, barátságos kiállítással jelentkezett Halas köztiszteletben álló művész-tanára Baráth József. Nem számít az életkor, - ahogyan mindenki hívja - Józsi bácsi ma is aktívan alkot és évről évre újabb tárlattal örvendezteti meg tisztelőit, ismerőseit, egykori tanítványait. Ezúttal egy „kerek” kiállítással készült. A képek mintha buborékokból állnának össze.

Buborékok címmel nyílt meg a Sétáló utcai Közösségek Házában Baráth József idei tárlata. A szépkorú művész évente örvendezteti meg a halasiakat új kiállítással. Most is az elmúlt egy év munkáit mutatja be. Képei színesek, láthatunk köztük a hétköznapokból ellesett pillanatokat – ahol még a sétáló ebek is körökből állnak. A kiállítóterembe belépve a középső képről pedig az alkotó arcának jellegzetes vonásai köszönnek vissza ránk. Ha emlékeznek rá, az előző kiállításon is volt egy „Józsibácsis” kép, akkor sétáló sziluettjét, most egyfajta portrét készített magáról. – Mint mondta, jól ismerem már magam, így ábrázolni tudom a jellegzetességeim.

A tárlatot – ahogy az már szintén hagyomány – maga az alkotó nyitotta meg. Baráth József az életéről, ifjú kora emlékeiről is osztott meg gondolatokat a szép számmal megjelent közönségnek. Józsi bácsi elmondta, hogy mindig van papír az asztalon, és amikor jön egy ötlet, leül és alkot. A Buborékok című kiállítás a hónap végéig tekinthető meg a Közösségek Házában, az intézmény nyitvatartási idejében. (A maszkot ne feledjék otthon!)

A kiállításról készült felvételeket és az alkotóval készült riportot a Halas TV Kultúrkép című műsorában láthatják majd, de a Halasi Tükörben is olvashatnak Józsi bácsiról és a Buborékokról.