Legyen Tiéd a színpad! (galéria)
Kultúra

Legyen Tiéd a színpad! (galéria)

Ezzel a címmel indított tehetségkutató versenyt a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatával közösen. A megméretésre felső tagozatos fiatalokat vártak különböző kategóriákban.

Az egész napos rendezvényen több mint negyven diák mutatta meg tehetségét a szakmai zsűri tagjainak. Molnár Nándor, a házigazda iskola igazgatója szerint ez a verseny remek lehetőséget biztosított arra, hogy eddig rejtett tehetségekre figyeljenek fel.

- Büszkén mondhatom, hogy a verseny színvonalasra sikerült. A térségben sok tehetséges fiatal él, közülük sokan itt voltak ma nálunk. Nem titkolt célunk bevonzani intézményünkbe ezeket a tehetségeket, hiszen 2018 szeptemberétől drámatagozatos képzés indul nálunk, ehhez pedig olyan lelkes fiatalokra van szükség, akik jeleskednek a prózamondásban vagy éppen az éneklésben. Mindenképpen hagyományteremtő céllal rendeztük meg a mai napot, a következő tanévekben is szeretnénk hasonló tehetségkutatást végezni - mondta el az intézményvezető.

A versenyzők egy-egy saját maguk által választott verset, prózarészletet vagy dalt adtak elő, amit aztán a zsűritagok pontoztak. A nap végére összeállt a szakmai zsűritagok véleménye alapján a végső sorrend. Vers és próza kategóriában 1. helyezett lett a halasi Vincze Kristóf, ezüstérmet a soltvadkerti Suhajda Dorina Csenge kapott, 3. helyen pedig a szintén vadkerti Martin Péter végzett. Dal kategóriában a legjobb Árvai Adél Sára lett Kiskunmajsáról, 2. helyet szerzett Gotschall Éva Hartáról, bronzéremmel a kiskunhalasi Ádám Gertrúd Ágnes gazdagodott.

A dal kategória győztese bár érezte, hogy jól sikerült előadása, nem hitte volna, hogy ő állhat majd a képzeletbeli dobogó legfelső fokára.

- A Valahol Európában című musical egyik jól ismert dalát énekeltem, nagyon közel áll a szívemhez ez a sláger. Próbáltam úgy felépíteni az előadásomat, hogy legyen benne egy ív és legyen egy jól érezhető tetőpontja. Azért hatalmas dolog ez számomra, mert még csak négy éve énekelek. és bár nagyon tetszik a zenei pálya, nem tudom még, hogy felnőtt koromban szeretném-e fő foglalkozásként ezt űzni – árulta el Árvai Adél Sára.

Még több cikk

Újrakezdték

Újrakezdték

Baráth József 89

Baráth József 89

Izgalmas fotózás

Izgalmas fotózás

Hozzászólás (0)