Mindketten imádnak olvasni
Kultúra

Mindketten imádnak olvasni

Keresztúri Attila, a Szilády Áron Református Gimnázium könyvtárosa és lánya, az egyetemi hallgató Csenge remek apa-lánya párost alkotnak. Közös szenvedélyük, a könyvek szeretete az évek során még közelebb hozta őket egymáshoz.

- Mi hárman voltunk testvérek és a bátyám rengeteget olvasott. Ez olyan hatással volt rám, hogy mindig azt szerettem volna olvasni, amit ő. Egészen más volt az érdeklődési köre, mint nekem, ettől függetlenül, az ő könyveit szerettem én is. Napi rendszerességgel olvastam, ez a lendület egészen a tinédzserkoromig ki is tartott. Végigmentem az indiánregényeken, a magyar szépirodalmon, az éppen akkor felkapott írok művein. Aztán teltek az évek, én is édesapa lettem. Azt gondolom, ha valahol egy gyermek születik, ott szülők számára fantasztikus érzés és egyben lehetőség is, ha gyermeküknek elkezdenek mesét olvasni. Csenge lányom már felnőtt, és nagyon szerencsés helyzetben vagyok, hiszen hozzám hasonlóan ő is imádja a könyveket, szeret olvasni. Több olyan kötet is van, amit az ő ajánlása nyomán vettem a kezembe – mondta Keresztúri Attila.

- Amióta az eszemet tudom, könyvek vesznek körül. Apa Grimm meséket olvasott nekem kiskoromban, anya pedig Mary Poppins-ról mesélt. Ahogy megtanultam én is olvasni, egymás után faltam a könyveket, majd egyre jobban szélesedett az érdeklődési köröm is. Össze se tudnám számolni, hány könyvet olvasta el eddig, de az egyértelmű, hogy azért lett ez a hobbim, mert a szüleim megkedveltették velem a meséket. Minden elolvasott könyvről beszámolok nekik, aminek néha lehet nem örülnek, mert akár napokat is tudok beszélni egy-egy pozitív olvasmányélményemről – árulta el nevetve Csenge.

Még több cikk

Dallista augusztus 2

Dallista augusztus 2

Dallista augusztus 9

Dallista augusztus 9