Nem volt lehetőség koncertekre
Kultúra

Nem volt lehetőség koncertekre

Az elmúlt nyolc hónapban játszott zongorán, de fellépni nem volt alkalma. Kovács Mártont a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskola pedagógusaként ismerhették meg a helyiek. Művész-tanárként a városi rendezvények rendszeres közreműködője volt. Most már Szegeden él és dolgozik, de készült kiskunhalasi szereplésre. A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások óta nem koncertezett. Zongorajátékát év végi turnéja alkalmával a kiskunhalasi közönség is élvezhette volna, de fellépését a súlyosbodó helyzet miatt el kellett halasztania. 

- Több évig tanítottál a Kiskunhalasi Alapfokú Művészeti Iskolában. Milyen emlékeket őrzöl a városról? 
- Ha nem is mindenkivel, de időnként beszélek volt kollégáimmal. Úgy gondolom, a jó viszony kölcsönös, örömmel gondolok vissza rájuk, eddig is és a jövőben is számíthatnak rám. Kiskunhalast egy élhető, barátságos városnak ismertem meg, ahová szívesen jártam dolgozni és ahol a művészeti iskola mellett örömmel vettem részt különböző városi rendezvényeken. 
- Úgy tudom, Szegeden, az egyetem zeneművészeti karán helyezkedtél el korrepetitorként. Milyen feladatokkal jár ez? 
- Az egyetemen korrepetítorként trombitás, hegedűs, oboista és karmester hallgatók számára biztosítom a zongorakíséretet. Szinte minden félévben körülbelül kétszáz oldalnyi, több órányi zongorakíséretet szükséges kottából megtanulni, bizonyos esetekben csak feleleveníteni a korábban már megtanultakat, így a munkám egy jelentős részét a hallgatók óráin való részvétel mellett, az alapos otthoni felkészülés teszi ki.
- Zenepedagógusként is dolgozol?
- Igen, a Premier Művészeti Szakgimnáziumban, az esti évfolyamokon tanuló, többnyire gitáros és énekes tanulóknak oktatok zongorát kötelező tárgyként.
- Művész-tanárként rendszeresen szerepeltél koncerteken, városi rendezvényeken. Voltak fellépéseid március óta? 
- Sajnos a korlátozások bevezetésével nem volt lehetőségem koncertek szervezésére. Idén novembertől kezdve volt tervben több a környező településeken - beleértve Kiskunhalast is -, de a súlyosbodó helyzet miatt ezeket is kénytelen voltam elhalasztani.

A bővebb interjút a Halasi Tükör hetilap november 25-i számában olvashatják. 

Kép-szöveg: Pál László