Díjátadó a könyvtárban
Kultúra

Díjátadó a könyvtárban

A városi bibliotékában csütörtökön délután tartották fotópályázatuk eredményhirdetését. Az első helyezett Gudmon Olivér lett.
Igazi meteorit a Csillagászati Napokon
Kultúra

Igazi meteorit a Csillagászati Napokon

Idén 38. alkalommal rendezik meg a Kiskunhalasi Csillagászati Napokat, aminek ez alkalommal a Csipkeház ad otthont 2013. október 14-17 között, az előadások minden nap 18 órakor kezdődnek. A Kiskunhalasi Csillagászati Egyesület jóvoltából létrejövő rendezvény a várható előadókat és a programokat tekintve a korábbi évek hagyományaihoz híven idén is rangos négy napos szakmai programnak ígérkezik.
Tizennyolcan a döntőben
Kultúra

Tizennyolcan a döntőben

A Halas Televízió már ötödik alkalommal rendezi meg a Pont Karaokeversenyt. Az idén nevező közel harminc énekesnek az elmúlt hétvégén egy előválogatón kellett bizonyítania.  
Fekete szivárvány
Kultúra

Fekete szivárvány

Ezzel a címmel nyílt kiállítás Hajós-Balogh János festőművész (fotónkon) alkotásaiból Kiskunhalason a Közösségek Házában. A rendhagyó tárlatot Baráth József művésztanár nyitotta meg a látogatók előtt. A megnyitó ünnepséget színesítette a festő unokáinak – Balogh Ábel, Szőczey Pál és Balogh Tádé – hangszeres népzenei játéka. A kiállításról bővebb összefoglaló a Halas Televízió Kultúrkép című műsorában lesz látható. Fotó: Pozsgai Ákos {phocagallery view=category|categoryid=1087|limitstart=0|limitcount=0}
Vörös (galériával)
Kultúra

Vörös (galériával)

Október 4-én este volt a Szabadkai Népszínházban a Vörös című darab ősbemutatója. Máté Gábor rendezésében és a budapesti Katona József Színház művészeinek közreműködésével egy ízig-vérig délmagyar darabot láttunk.
A Pontban debütáltak
Kultúra

A Pontban debütáltak

Nem mindennapi produkció zajlik éppen a Halas TV Pont című műsorában. Négy lelkes, halasi fiatal a műsor stúdiójában kizárólag a nézők kedvéért összehozott egy formációt, hogy így róják le tiszteletüket a Zene Világnapja alkalmából.
Halasi művészek felajánlása az állatvédelemért
Kultúra

Halasi művészek felajánlása az állatvédelemért

Jótékonysági kiállítást és vásárt rendezett a Kiskunhalasi Állatvédő Egyesület a gazdátlan és bántalmazott állatok javára. Az Állatok Világnapja alkalmából szervezett eseményre közel húsz kiskunhalasi művész ajánlott fel egy-egy képzőművészeti alkotását.  
Mi is az a Cupsong? (videóval)
Kultúra

Mi is az a Cupsong? (videóval)

Egy amerikai sikerfilm ihlette azt a rendhagyó kezdeményezést, melyet a Szilády-gimnázium aulájában valósítottak meg az iskola diákjai és pedagógusai. Poharak segítségével mutatták be a Cupsong elnevezésű produkciót.  
Örömzene a Bibóban (videóval)
Kultúra

Örömzene a Bibóban (videóval)

Reggeltől egészen késő délutánig váltották egymást a fellépők a Bibó István Gimnázium aulájában. Pedagógusok és diákok együtt énekeltek, zenéltek a Zene Világnapja alkalmából.