Várostörténeti könyvbemutató a múzeumban
Kultúra

Várostörténeti könyvbemutató a múzeumban

A Thorma János Múzeumban december 18-án mutatták be a Tanulmányok Kiskunhalasról a 20. század második feléből kötetet. A rendezvényen Szakál Aurél igazgató köszöntötte a szerkesztőket, a szerzőket és a közönséget.

- Nagyon boldog vagyok, hogy elérkezett ez a pillanat. A mostani kötettel teljesedett ki a Halas történetét bemutató könyvek sora. Az előzőek a török korig, 1848-ig, 1945-ig, a legújabb pedig 2000-ig foglalkozik a város múltjával. Megjelent még korábban az Almanach, mely az ezredfordulós Halast mutatta be – tájékoztatott Szakál Aurél. – Bízom benne, hogy az emberek a most megjelent könyvünket is örömmel veszik kezükbe – tette hozzá.

Ebben 14 fejezet található. A tanulmányok Kiskunhalast mutatják be a 20. század második felében.

Szabó Róbert: – Az 1945-47-es választásokkal foglalkoztam. Azzal, hogyan tükröződnek az országos politikai események helyi viszonylatban.

Dr. Alabán Péter: – Kiskunhalas társadalomtörténete volt a témám a 20. század második felében. Bemutatom a népesedési adatok szerepét és társadalmi folyamatokat, amit életút-interjúkkal egészítettem ki.

Ö. Kovács József: – A közelmúltat ugyanúgy kell kutatni, mintha a középkorral foglalkozna az ember. A jelen kor viszont egy korcsolyapálya, mert különbözőképpen emlékeznek az egyes emberek, de ugyanakkor szemtanúk.

Végső István: – Nehéz összefoglalni a sok fejezetet. Azokra emlékszem elsősorban, akik a 2. világháború áldozatai lettek. Foglalkozom az üldözött kulákokkal, ’56 eseményeivel. A legnehezebb a gazdaságtörténet volt számomra.

Fülöp Róbert beszédében azt mondta, az volt a cél a könyvvel, hogy legyen egy összefoglaló a város történetéről és minél inkább objektíven. A polgármester köszönetét fejezte ki mindenkinek, aki tett azért, hogy a kiskunhalasi történeti sorozat megvalósulhasson.

Még több cikk

Gyilkos irodák

Gyilkos irodák

Illusztrációk

Illusztrációk