Részegen zúzta szét a Halas TV autóját
Sziréna

Részegen zúzta szét a Halas TV autóját

Szerencsés kimenetelű balesetet szenvedtek a Halas Tv munkatársai és egy másik autó vezetője is, amikor csütörtök este Tázlár közelében, egy szemmel láthatóan ittas férfi autójával előbb a tévések gépkocsijának, majd a mögötte érkező autónak is nekihajtott. A balesetben senki nem sérült meg, az anyagi kár azonban jelentős, mindhárom gépjármű jócskán összetört. A balesetet okozóját, egy idős férfit vérvételre előállították a kiskőrösi rendőrök.
Állami segítséget várnak a viharkárosultak
Sziréna

Állami segítséget várnak a viharkárosultak

Tucatnyi település vár állami segítségre, ahol május elején komoly károkat okozott a vihar. A Soltvadkert, Tázlár, Szank, Bodoglár és Kiskunmajsa térségében is átvonuló jégesővel és hatalmas széllel kísért vihar az épületek mellett a mezőgazdaságban és az erdőkben is komoly károkat okozott. Az érintett települések polgármesterei nemrégiben tanácskoztak és levelet fogalmaztak meg a szaktárca felé, állami segítséget kérve.
Embercsempészek, szír menekültek
Sziréna

Embercsempészek, szír menekültek

Szerbek csempészték a szíreket a zöldhatáron, Tompa közelében. Az egyenruhások egy közúti ellenőrzés során tartóztatták fel a migránsokat, nem sokkal később az őket segítőket is elfogták, most élt a migrációs osztály vádemelési javaslattal.
Saját kocsija gázolta el a halasi férfit
Sziréna

Saját kocsija gázolta el a halasi férfit

A Baon.hu információi szerint feltehetően műszaki hiba miatt állt az út szélén az a Citroen, amelybe belerohant egy német rendszámú Volkswagen a fischerbócsai bekötőúton. A balesetben a halasi férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett, mentőhelikopter vitte kórházba.
Ki tud a balesetről?
Sziréna

Ki tud a balesetről?

Egy közösségi oldalon és a Halasmédia segítségével szeretnének nyomára akadni annak az ismeretlen autósnak, aki szombaton este, fél kilenc tájban, ismeretlen körülmények között elsodort egy 14 éves motorost a Kölcsey utcán. A fiatal testvére, baráti köre igyekszik a sofőrről minél többet megtudni, a rendőrség is helyszínelt a balesetnél.
Gyakorlatoztak a Tüzes Kunok
Sziréna

Gyakorlatoztak a Tüzes Kunok

A tavaly megalakult Tüzes Kunok járási mentőcsapat tartott gyakorlatot vasárnap délelőtt egy pirtói fenyveserdőben valamint a halasi katasztrófavédelmi kirendeltségen. A feladat szerint egy erdőtűz oltásánál, valamint vízszivattyúzásban, valamint belvízi védekezésben kellett segédkezniük. 
Öt halasi sérült, őrizetben a román sofőr (frissítve)
Sziréna

Öt halasi sérült, őrizetben a román sofőr (frissítve)

A román sofőr figyelmetlensége okozhatta a keddi tömegbalesetet Bodoglár közelében, amelynek során egy utas életveszélyes, négyen súlyos, heten pedig könnyű sérüléseket szenvedtek. A 31 éves férfit őrizetbe vették a rendőrök.
Súlyos baleset: 12 sérült
Sziréna

Súlyos baleset: 12 sérült

Két mikrobusz ütközött kora este Bodoglár közelében. A helyszínen megtudtuk, a járművekben tizenketten ültek, egy életveszélyes, négy súlyos és hét könnyű sérültje volt a karambolnak. A balesethez a halasi tűzoltókat is riasztották az egyik sofőrt úgy kellett kivágni a roncsból. Két sérültet helikopter vitt kórházba.
Halasi porszívótolvajok
Sziréna

Halasi porszívótolvajok

Egy lakatlan tanyából lopott két halasi férfi márciusban, a zsákmány egy szivattyúból, egy fűnyíróból és egy porszívóból állt. Nem sokkal később lebukott az 50 éves K. Kálmán és 20 éves társa, B. Milán. A rendőrség pedig már le is zárta a nyomozást.