A halasi városháza adócsoportjánál ezekben a napokban ontják a nyomtatók a csekkeket és értesítéseket, amik hamarosan a postaládákban kötnek ki. Közeleg a helyi adók első félévi befizetésének a határideje.
A tavalyi gyakorlathoz hasonlóan most is a polgármesteri hivatal dolgozói viszik házhoz a küldeményeket, így jelentős költségeket takarít meg az önkormányzat. Ezúttal is egy borítékban küldik ki a két félévi csekket, aki nem egyben fizeti be az adókat, annak célszerű biztos helyre eltenni a második félévi csekket, hogy szeptemberben majd megtalálja.
Az első félévi helyi adókat és a gépjárműadót március 18-ig kell befizetni, a második félévit pedig majd szeptember 16-ig. A mozgáskorlátozottaknak a korábbihoz képest más igazolás kell, őket erről előre értesítették.
Az adócsoport vezetője azt kéri, hogy aki valamilyen okból március 12-ig nem kapja meg az értesítést és a csekkeket az menjen be a városházára és ott kérjen, hogy időre teljesíteni tudja fizetési kötelezettségét. A legtöbb halasit a kommunális adó és a gépjárműadó érinti.
Szöveg: Fehér Erika
A beszélgetés témája a régészeti életpálya; a szakember beszél az adásban a szarmata törzsekről, szokásaikról, a ránk maradt leletekről, különös tekintettel a térségünkben szerzett régészeti ismeretekről.