Ezen a héten Eke Pál nótaénekes, gépkocsivezető mondja el, miért kötődik az alábbi költeményhez.
Ady Endre: A grófi szérűn
Nyár-éjszakán a grófi szérün
Reccsen a deszka-palánk
S asztag-városban pirosan
Mordul az égre a láng.
Éjféli hajnal, szörnyű fény ez,
Nincs párja, napja, neve.
Fut, reszket a riadt mezőn
Az égő élet heve.
Koldus, rossz álmú zsellér ébred,
Lompos, bús kutya csahol.
Az egész táj vad fájdalom.
S a gróf mulat valahol.
Szenes kalászok énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
„Korgó gyomrú magyar paraszt,
Hát mi vagyok én neked?”
„Mért fáj neked az égő élet?
Nincs benne részed soha.
Ne sírj, grófodnak lesz azért
Leánya, pénze, bora.”
„Ne félj, a tél meg fog gyötörni,
Mint máskor, hogyha akar.
Élethez, szemhez nincs közöd,
Grófi föld ez és magyar.”
S mégis, amikor jön a reggel
S pernyét fújnak a szelek,
A grófi szérün ott zokog
Egy egész koldus-sereg.
Siratják a semmit, a másét,
- A gróf tán épp agarász -
Érzik titkon, hogy az övék
E bús élet s a kalász.
- Szüleimtől tanultam meg ezt a verset gyerekkoromban. Szeretem a mai napig, mert a régi paraszti élet hányatott sorsát, problémákkal való küszködését fejezi ki. Ők mindig sajátjuknak érezték a kenyérgabonát és a földet. A szegényebb embereknek ez az élet jelentette. A vers arra tanított engem, hogy mindig meg kell becsülnünk azt, amink van. Arra is vigyázni kell, ami mások tulajdona. Nem szabad elherdálni az értékeket. Szerintem sok mindent meg lehet tanulni ebből a versből abból az időből, amikor még keményen dolgoztak az idősek, az őseink, nagyanyáink, nagypapáink, szüleink a mezőgazdaságban.
Pál László rovata
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.
