Rovatunkban ezúttal Rózsahegyi Róbert lovasoktató mondja el, miért is szereti az alábbi költeményt.
"Hadnagy uram, hadnagy uram!"
"Mi bajod van, édes fiam?"
"Piros vér foly a mentére."
"Ne bánd, csak az orrom vére."
"Hadnagy uram, hadnagy uram!
El ne essék itt az útban."
"Bele botlám egy nagy kőbe;
Szegezz szuronyt s csak előre!"
Megy a honvéd, áll a hadnagy,
Mély sebében összeroskad.
"Hadnagy uram, hadnagy uram!"
"Csak előre, édes fiam!"
- Nagymamám szombatonként mindig nálunk volt, és sokszor előjött ez a vers. Tudta kívülről, tőle hallottam. Megtanulta tőle a nővérem, majd én is, azóta is szeretem. A költemény újrafelfedezésére közel tíz éve került sor részemről. Édesapám halála után összehajtogatva megtaláltam a pénztárcájában ezt a verset. Szerintem évek óta nála lehetett. Érdekesség, hogy ő huszár hadnagy volt a Kiskunhalasi Lovasbandériumban, így picit személyes üzenetnek is tartottam, hogy „Csak előre, édes fiam!” Ha megugrunk egy akadályt, a lovaglás is azt tanítja az embernek, hogy ne nézzünk a hátra. Ha olykor zörög is a rúd, mi már a következő feladatra koncentrálunk. Azt hiszem, ez az egész életünkre igaz lehet.
Pál László rovata
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.
