Nem várt érdeklődés kísérte a kiskunmajsai Konecsni György Kulturális Központ, Simonics János jótékonysági kiállításának anyagát. Két nem feltétlen a kultúrára éhes helyi fiatal szerdára virradó éjjel betört a művelődési házba, ahol több milliós kárt okoztak. Az elkövetőket elfogták a rendőrök, kiderült ugyanezen az éjszakán egy helyi utazási irodát is kifosztottak.
A művelődési ház emeleti nagytermében a leszakadt álmennyezetben több milliós kár keletkezett, ráadásul a szükséges statikai vizsgálatok elvégzéséig valamennyi programot törölni kellett. Így elmarad az Egressy Béni Alapfokú Művészeti Iskola csütörtökre tervezett Tanári hangversenye, valamint a kulturális központ klubjai közül a Zumba, a Zumbatomic, a GePiCa és a gyermekbalett foglalkozások a színházteremben, a kézműves műhely és a képzőművészeti műhely foglalkozásai más helyszínen lesznek megtartva – adta hírül az intézmény honlapján Tóth Viktor, az intézmény igazgatója.
Az éjszakai vandál látogatókat nem sokkal később elfogták a majsai rendőrök, egy 16 és egy 20 éves kiskunmajsai fiatalembert gyanúsítanak a betöréssel. Tekintettel arra, hogy az idősebbik fiúnak az elmúlt időszakban hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekmények is a számlájára írhatók, őt őrizetbe vette a rendőrség. Ugyanezen az éjszakán a szintén ez a betörőpáros tett látogatást az egyik helyi utazási irodában is, ahonnan egy monitort loptak el.
Pozsgai Ákos
{phocagallery view=category|categoryid=761|limitstart=0|limitcount=0}
A beszélgetés témája a honfoglaló magyarok őstörténete, a Kárpát-medencébe való érkezésük, hagyatékuk, különös tekintettel a Kiskunhalas környéki régészeti különlegességekre.