2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 14°C Szél: 2 m/s Párat.: 45%

Ötödször nyert a Szilády

Jáger Levente  |  2013. 02. 03., 13:39

Sorozatban harmadik, a torna fennállása során pedig ötödik alkalommal nyerte meg a Rákóczi Hadnagya Kupát a Szilády. Vincze Attila csapata egy igen színvonalas és élvezetes mérkőzésen 3-2-re győzte le örök riválisát, a kiskunmajsai Arany János iskola együttesét. A bronzmeccs sima volt, ezen a Soltvadkert gólzáporos sikert aratott a tartalékos Felsőváros ellen. (Képünkön a kupát alapító Fráter Sándor és a bajnok csapatkapitánya, Burszki Zoárd.)

A hagyományoknak megfelelően a Rákóczi Kupa utolsó versenynapján rendezték, immáron 12. alkalommal a Rákóczi Hadnagya Kupát általános iskolás korosztály részére. A torna előtt az volt a legnagyobb kérdés, hogy a diákolimpia során 8-3-as győzelmet arató Kiskunmajsa újra felül tudja-e múlni a korábbi négyszeres bajnok Sziládyt.

Nos a majsaiak tartalékosan és igen rövid kispaddal érkeztek a fináléba, Vincze Attiláék pedig maguknak akarták az ötödik sikert is. Ennek megfelelően mindkét csapat lendületesen kezdett, helyzetek is voltak bőven. A vezetést a Szilády szerezte meg, de egyenlíteni tudott az Arany. A folytatásban is gyakran forogtak veszélybe a kapuk, az egyik ilyen lehetőséget Burszki Zoárd váltotta gólra.

Lassan közeledett a hajrá, amikor Kitl Krisztián egy szép egyéni megoldás során egyenlített. Újra nyílttá vált a küzdelem, de a vége előtt nem sokkal egy újabb Szilády-gól választ adott minden kérdésre. Szilády - Kiskunmajsai Arany 3-2.

A református iskola ezzel a sikerrel sorozatban harmadik, összesen pedig ötödik kupagyőzelmét ünnepelhette, így övék lett a vándoserleg örökre. A bronzmeccsen a több játékosát nélkülöző Felsőváros 8-2-re kapott ki a Soltvadkerttől. Részletes összefoglaló a kedd esti Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.

Kép-szöveg: Jáger Levente

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés