2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

Utcanév ötletláda

Szőri Attila  |  2013. 02. 03., 14:12

Kitették az ötletládát a polgármesteri hivatal portájára. Törvényi előírásra Halason is újra napirendre került az utcanevek felülvizsgálatának kérdése. A cél az, hogy közterületek, intézmények ne viseljenek 20. századi önkényuralmi neveket.

Fülöp Róbert alpolgármester tájékoztatása szerint széles körben támogatott megoldást keres a halasi önkormányzat, és szeretnék elkerülni a tavaly tavasszal a téma kapcsán kialakult tiltakozásokat és nézeteltéréseket. A lakosság részéről egyelőre még nem túl élénk az érdeklődés, de azért már többen keresték ez ügyben az alpolgármestert, volt aki új javaslattal állt elő, míg az egyik érintett utca lakói azt jelezték, hogy ők nem szeretnék a változtatást.

Garbai Sándor, Fazekas Gábor, Ságvári Endre –tavaly tavasszal a képviselő-testület által felkért bizottság többek között ezeknek az utcaneveknek a megváltoztatását is javasolta. Segítségként állásfoglalást lehet kérni a Magyar Tudományos Akadémiától. Az alpolgármester már elküldött egy ilyen megkeresést. A halasi városháza portáján kihelyezett ötletládába február közepéig várják az utcanevekkel kapcsolatos észrevételeket és javaslatokat.

Szöveg-fotó: Fehér Erika

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés