2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Válogatott focisták Halason

Jáger Levente  |  2011. 06. 09., 08:57

Aki tegnap kora este csak egy pillanatra dugta be a fejét a városi sportcsarnokba, bizony elcsodálkozott. A parketten a Kiskunhalason közismert Tüzes Igyekezet játékosai válogatott focisták egész sorával meccseltek. A kispadon pedig nem más, mint az utolsó magyar fociikon, Détári Lajos ült.

Fuchs Józsefnek köszönhető az a gálameccs, amely tegnap kora este jött létre a városi sportcsarnokban. Halason mindenki jól tudja, hogy a Tüzes Igyekezetben olyan közismert focit szeretők játszanak, akik mindent megtesznek kedvenc sportágukért. Ezúttal Détári Lajos és barátai fantázianevű csapatot látták vendégül az Igyekezet tagjai.

Az utolsó magyar fociikon sérülése miatt csak a kispadon foglalt helyet, de volt válogatottak egész sora ott volt a parketten. Duró József, Hamar István, Nyilas Elek, Mátyus János,  Csehi Zoltán, Bücs Zsolt, vagy épen a Fradiból éppen a közelmúltban visszavonuló Dragóner Attila és az NB I-ben rendszeresen védő Tóth Iván alkotta a vendégegyüttest. Mint kiderült: Fuchs József régi barátságot ápol a lábteniszen keresztül a kiváló játékosokkal és régóta szó volt már egy ilyen meccsről. Most összejött, az eredmény csak másodlagos volt, aki látta jól szórakozott, a Tüzes Igyekezet pedig méltó ellenfélnek bizonyult. (Részletek a Sportmagazinban és a szerdai Halasi Tükörben.)

Kép-szöveg: Jáger Levente

{phocagallery view=category|categoryid=34|limitstart=0|limitcount=0}

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
Ha lemaradt volna erről:
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés