2026. 01. 15. csütörtök
Lóránd, Lóránt
  Írjon nekünk overcast clouds -3°C Érzett: -3°C Szél: 0 m/s Párat.: 96%

287 milliós forrást nyert a Merkbau Kft. (galéria)

Jáger Levente  |  2020. 05. 19., 16:51

Ács- és asztalosüzemet építene, a nyílászárógyártást pedig nagyobb telephelyre vinné át a Merkbau Kft. Az építőipari vállalkozás több mint 287 millió forintos költségvetési forrást használhat fel céljai eléréséhez- olvasható az mti.hu oldalon.

Átlépte a 100 milliárd forintot a vállalkozások igénye a versenyképességi támogatásra, ezért a kormány bővítheti a versenyképességi hozzájárulások keretösszegét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután három cégnek adott át támogatási okiratot. köztük a kiskunhalasi Merkbau Építőipari és Kereskedelmi Kft-nek is.

A kiskunhalasi építőipari vállalkozás 580 millió forintos beruházása több mint 287 millió forint költségvetési forráshoz jut. Merényi Jakab, a kiskunhalasi cég ügyvezető igazgatója a rendezvényen elmondta, hogy a 2008-as válság után döntöttek hosszú távú vállalati stratégia kidolgozásáról. A válság átmenetileg visszavetette a fejlesztéseket, de szeretnének ács- és asztalosüzemet építeni, és a nyílászárógyártást is áttelepítenék nagyobb telephelyre, ahol legkésőbb 2021-ben el is kezdődhetne a termelés.

Bányai Gábor, Kiskunhalas országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy látja, hogy a vállalkozások és a kormány gyors reagálásának köszönhetően belföldön hamar véget érhet a válság. A visszajelzések alapján minden országrész kezdi visszanyerni a lendületét, és velük együtt Bács-Kiskun megye is az újrakezdésen dolgozik- közölte a Magyar Távirati Iroda.

Képek: Külgazdasági és Külügyminisztérium sajtóiroda

Címkék
  • Merkbau Kft.
  • Merkbau
  • fejlesztés
  • támogatás
  • Merényi Jakab
  • Bányai Gábor
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 12., 13:52
Január 12-én a Don-kanyarban hősi halált halt magyar katonákra emlékezett Kiskunhalas. . A városi megemlékezés a Thorma János Múzeumban, a Szilády Áron Református Gimnázium műsorával indult, amely során Palásti Károly pedagógus mondott megemlékező beszédet.
2026-01-14 18:12:09
- Több tízmilliós kár, hatalmas tűz pusztított a Csillag és a Vihar utcában - Egy véradó három életet menthet meg - Múltidézés és aktualitások az év vállalkozójával - 69 évvel ezelőtt történt, Halas történetének legnagyobb adományozására emlékeztek

Podcast

Podcast sorozat a társasházak működéséről, a tulajdonostársak jogairól és kötelezettségeiről Dr. Rékasi Cecíliával, Kiskunhalas Város jegyzőjével. 5. rész: Pénzügyi menedzsment, számlavezetés, szakmai segítségek, kamera.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2025. 12. 28., 11:11
Nyugdíjba megy Zsigó József, Kiskunhalas legismertebb halárusa.
2025. 12. 16., 09:04
Tornyainé Mathesz Éva kisgyermekgondozó négy évtizede.
2025. 12. 01., 11:44
Angyal Péter természetfotós története.
2025. 11. 20., 12:05
Ginderné Takács Andrea gyógyulása.
hirdetés