2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 14°C Szél: 2 m/s Párat.: 45%

Egyre több mézet eszünk

Jáger Levente  |  2015. 08. 06., 11:27

Egyre több mézet fogyasztunk – a hírt Czerván György agárgazdaságért felelős államtitkár jelentette be Jászberényben a XXVIII. Nemzetközi Mézvásár és Méhésztalálkozón. Ez a méhészek egyik legnagyobb rendezvénye melyen rendre részt vesznek a halasi és környékbeli termelők is.

 
 
A nyitó ünnepségen az agrárgazdaságért felelős államtitkár kiemelte: a Földművelésügyi Minisztérium folyamatosan szorgalmazza, hogy a hazai termékek legjobbika a lehető legrövidebb úton, idehaza találjon gazdára, a magyar fogyasztók asztalának kínálatát gazdagítsa, egészségét szolgálja.
Czerván György hangsúlyozta, hogy a méhészeti ágazat továbbra sem veszített vonzalmából. Hozzátette: méhállományunk meghaladja az egymillió méhcsaládot, ami európai szinten Görögország után a 2. legnagyobb méhsűrűséget jelenti, és közel 20 ezer méhész foglalkozik ezzel a szakmával. Mézünk többségében a nyugatra fekvő országok fogyasztóinak asztalára kerül – tette hozzá.
Ehhez kapcsolódóan az államtitkár szólt az ágazat eredményességére jelentősen kiható Magyar Méhészeti Nemzeti Programról is. A 2013-2014. év a Program negyedik hároméves ciklusának első éve volt, a forráskerete 2012-2013-as időszak mintegy 1 milliárd forintjához képest bővült, hiszen a 2013-2014-es évben 15 %-kal, azaz közel 300 millió forinttal nagyobb keret állt rendelkezésre – mondta el az államtitkár.
Czerván György arról is beszélt, hogy a Nemzeti Program forrásainak legnagyobb hányadát a varroa atka elleni gyógyszer és az azt segítő cukortámogatás teszi ki, ez több mint 6700 pályázatot és 890 millió forintot jelent. A támogatás a méhészek számára 130 utánfutó 240 pergető vásárlását tette lehetővé, és további 1400 darab kiseszköz szolgálja ma a méhészek segítését.
2016 augusztusától a Méhészeti Nemzeti Program jogszabályi háttere megváltozik, a korábbi jogcímek mellett a termékfejlesztést és a piacra jutást segítő alprogramon is dolgozik az agrártárca. Az államtitkár a programon egybegyűltek előtt méltatta azoknak a méhészeknek és méhészegyesületeknek munkáját, akik aktívan részt vettek 2014 novemberében a Mézes reggeli néven ismert szlovén kezdeményezésű programban, amely során a méhészek 68 helyszínen kóstoltattak mézet kisiskolásokkal, s beszéltek a méhek fontos szerepéről az élet körforgásában – kaptuk a tájékoztatást az FM Sajtóirodájától.
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés