2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Lezárult a Jókai utcai hulladéklerakó kármentesítése

Szőri Attila  |  2015. 08. 28., 12:50

Lezárult a kiskunhalasi Jókai utcai kommunális szilárdhulladék-lerakó kármentesítése, amely az országban az elsők között kezdődött el és valósult meg 2015 augusztusára. A projektzárón Farkas Dániel alpolgármester hangsúlyozta, hogy a város életében meghatározó beruházás referencia értékkel bír. Arra kérte a halasiakat, hogy óvják és védjék a Halashalomnak elnevezett dombot, ezzel a jövő generációjának megőrizve a környezetünket.

A volt szeméttelep 30 éven át működött, amikor 1993-ban végleg bezárták. Az Európai Unió és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával kétfordulós pályázat keretében, a tervezéssel és a kivitelezési munkálatokkal együtt közel 5 év alatt sikerült mentesíteni a lerakó által okozott szennyeződésektől a mintegy 13 hektárnyi területet. A kiskunhalasi önkormányzat a kármentesítési kivitelezésre 1.592.187.870 forintot nyert a KEOP pályázaton, mely 100 százalékban fedezte a megvalósítás költségeit. A ténylegesen felhasznált támogatási összeg 1.483.400.000,- Ft lett. A kármentesítés keretében a teljes, összesen 233 ezer 333 köbméter hulladékot kitermelték és mechanikai előkezeléssel rostálták, átválogatták, majd a potenciális szennyező forrásként azonosítható kommunális frakciót, veszélyes hulladékot és a gumihulladékot a területről elszállították.

jokai02

A több mint 170 ezer köbméter inert és stabilizált biohulladékot a volt lerakó területén létrehozott alsó és felső szigeteléssel ellátott depóniába helyezték el. Az alsó szigetelés a későbbiek során megakadályozza majd, hogy az elhelyezett hulladék közvetlen érintkezzen a talajvízzel és szenynyezze azt. A felső szigetelés pedig a csapadékvíz hulladékanyagba való beszivárgását gátolja. Így a depóniában elhelyezett hulladékból a későbbiek során már semmilyen szennyező anyag nem kerülhet ki a környezetbe. A felső szigetelő anyagot egy méter vastagon takarták be fedőréteggel, amelybe őshonos fűféléket ültettek. A Jókai utcai „domb” az előzetesen tervezettnél magasabb lett, így az északi és a keleti oldalán is mintegy 570 méter hosszan körülbelül 10 méter széles kiegészítő földtámasszal is megerősítették, amely a depónia megközelíthetőségét és körbejárhatóságát segíti elő. A projekt keretében közel 32 ezer köbméternyi felszín alatti vizet is megtisztítottak két ütemben egy komplex víztisztító berendezés segítségével.

jokai03

A depónia körül a korábban hulladékkal teli munkagödrökben ma tisztított – részben felszín alatti víz, részben csapadékvíz eredetű – víz található, az északi oldalon mintegy 5 hektáros területen 80 cm – helyenként akár 2 méter – mélyen. A déli tó mintegy 3 hektárnyi területen fekszik, 1-1,5 mélységű. A mesterségesen kialakított tavak partvonalán már most vízi növények – sás, nád – és különböző vízi madarak telepedtek meg, változatos zöldterület van kialakulóban. A halasi önkormányzatnak a projektben foglaltak szerint további 5 éven át – úgynevezett fenntartási időszakban – kell megőriznie az elért eredményeket, beleértve a depóniát és a körülötte kialakított, hulladéktól mentesített területen létrejött tavakat –, valamint a környezetvédelmi hatóság előírásai szerint 4 évig rendszeresen ellenőriznie kell mintavételekkel és azok elemzésével a volt lerakó terület környezeti állapotát.

További fotók az eseményről ITT tekinthetők meg.

Kép-szöveg: Pozsgai Ákos

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés