2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 23°C Érzett: 23°C Szél: 2 m/s Párat.: 52%

Munkahelyteremtés az új Kézmű üzemben (galéria)

Fehér Erika  |  2017. 11. 21., 13:31

Több mint száz megváltozott munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak  az állami tulajdonú Kézmű Nonprofit Kft. új üzemében a Szentháromság téren, az egykori halasi kereskedelmi iskola épületében. Az üzemet kedden adták át ünnepélyes keretek között.

Bájos figurák, párnák, ülőkék és még sokféle más termék készül a Kézmű-üzemben. Mindenki a képességeinek megfelelő feladatot lát el. Olyan megváltozott képességű emberek kaptak itt munkák, akiknek máshol nehéz vagy lehetetlen lenne elhelyezkedni. Beszédében Fülöp Róbert polgármester kiemelte, hogy a létszám jelentős bővítése nem csak Halasnak, hanem az egész térségnek jó hír, hiszen sokan a környező településekről járnak be.  A polgármester azt is hozzáfűzte: bízik abban, hogy az üzem hosszú távra tud munkát adni, és ha úgy adódik, hogy a Kézmű további bővítést tervez, az önkormányzat azon lesz, hogy az épület második szintjét is rendelkezésre bocsássa.

Radnai Tamás a Kézmű Közhasznú Nonprofit Kft. kommunikációs igazgatója beszédében elmondta, hogy 22 dolgozó a korábbi helyükről a Bajcsy-Zsilinszky utcai műhelyekből jött át, de van mintegy 100 új kolléga is, akik két műszakban váltják egymást. Mint kiderült nem csak a dolgozói létszám, hanem a tevékenységi kör is bővült, hiszen a vegyes összeszerelési, csomagolási, előkészítési munkák mellett hangsúlyt helyeztek a lakástextil ágazat fejlesztésére is. A varrodában ott jártunkkor is üzemeltek a gépek. A dolgozók közül többen korábban is hasonló szakterületen dolgoztak, például a farmergyárban vagy a kötöttárugyártásban.

A cégtől kikerülő termékek egy részét külföldre szállítják, de helyben is el lehet érni az itt készülő termékeket. A cég képviselőinek tájékoztatása szerint bőven lesz munka az elkövetkező időszakra, most például már az adventre szánt kollekciókat gyártják. A Kézműnél kiemelték azt is, hogy az üzem a foglalkoztatáson túl egyfajta közösség is. A cég a dolgozók öntudatát is szeretné erősíteni. Gondozzák a tehetségeket is, az avató ünnepségen például Vaskó Mária a FŐKEFE látássérült dolgozója, a Nem Adom Fel együttes szólóénekese adott elő egy dalt.

Címkék
  • ünnepség
  • munkahelyteremtés
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 10:05
Rangadót játszott vasárnap a Halas-Fehértó FC a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Tompa elleni idegenbeli meccsen nem született gól, így az újonc továbbra is veretlen az idei szezonban. Következhet a Dunagyöngye elleni mérkőzés, amely könnyen lehet, hogy döntő lesz a bajnokság végkimenetelét illetően.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 13:17:54
A 47. Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott. A családok legkisebb tagjai több területen is kipróbálhatták ügyességüket, rátermettségüket, e mellett pedig különleges állatokat is kézbe vehettek a legbátrabbak.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés