2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 7°C Érzett: 6°C Szél: 1 m/s Párat.: 52%

(►) A magyar hősökről a mai fiataloknak is tudniuk kell

Szőri Attila  |  2021. 05. 30., 21:37

Minden évben, május utolsó vasárnapján emlékezünk meg azokról a katonákról, hősökről, akik életüket adták a magyar hazáért háborúkban, csatákban és forradalmak során. Kiskunhalason most is a Pásztortűz Egyesület szervezésében valósult meg a rendezvény, melyen a város több általános- és középiskolája, hagyományőrző szervezete és civil egyesülete is képviseltette magát.

Vasárnap, pontban délelőtt fél 12-kor Végső István, a Pásztortűz Egyesület elnöke, a program főszervezője köszöntötte a megjelenteket.

- Már az első világháború alatt elhatározta az akkori magyar kormányzat, hogy meg kell emlékezni az első világégésben elesett emberekről. Később úgy határoztak, hogy ezen a napon ne csak róluk, hanem minden olyan személyről emlékezzünk meg, akik háborúk során vesztették életüket. Fontos most is emlékezni, közösen emlékezni elődeinkre – hangzott el az egyesületi elnöktől.

Emlékezőbeszédet ebben az évben dr. Döme Ottó mondott. Az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület elnöke szerint nem szabad hagyni, hogy a mai fiatalok ne kapjanak kellő információt hazánk hőseiről.

- Az ezer év magyar történelmében nagyon sok olyan esemény volt, amire büszkék voltunk, de nagyon szomorú eseményekből is bőven kijutott nekünk. Mindezek mögött persze emberek álltak. Olyan sorsfordító helyzetekben, amikor az emberekre szükség volt, a magyar katonák és civilek mindig ott voltak. Olyan globális világban élünk, amikor az őseink által ránk hagyott értékrendszer nagyon fontos. Az pedig még fontosabb, hogy ezt átadjuk a fiataloknak – mondta Döme Ottó.

A megemlékezésen részt vettek a Kiskunhalasi népdalkör tagjai is, akik korabeli katonadalokkal idézték meg a világháború eseményeit, következményeit.

A református egyház részéről Kovács Teodóra lelkész osztotta meg gondolatait a hallgatósággal, majd pedig Hozdik Zsolt kanonok-plébános szólt a jelenlévőkhöz.

Az esemény koszorúk és virágok elhelyezésével zárult. További részletek a Halas Televízió hétfő esti Híradójában.

Címkék
  • megemlékezés
  • Hősök napja
  • Pásztortűz Egyesület
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés