2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 27°C Érzett: 27°C Szél: 2 m/s Párat.: 40%

(►) „Büszkék lehetettek arra, hogy sziládysok vagytok” (galéria)

Szőri Attila  |  2023. 05. 05., 14:24

Pénteken délután zajlott a Szilády Áron Református Gimnázium ballagási ünnepsége. A végzősök elköszöntek iskolájuktól, majd a református templomban hangoztak el a beszédek és ott adták át a kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulóknak a rangos díjakat.

Jól ismert ballagási daloktól voltak hangosak május 5-én délután a Szilády Áron Református Gimnázium tantermei, folyosói. A tizenkettedikes gimnazisták még egyszer, utoljára közösen járták körbe az iskolát.

Ezután a főtéren keresztül, az iskolazászlót követve vonultak el Szilády Áron szobráig, ahol meghallgatták a református templom harangjának kongását.

A templomban elsőként Bocskorás Bertalan elnöklelkész szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, a végzősök büszkék lehetnek arra, hogy a Szilády-gimnázium teljes értékű tagjai.

Szabó Ferenc igazgató szólt a szülőkhöz, a pedagógusokhoz és természetesen a most ballagó gimnazistákhoz is.

- Nyolc vagy négy évfolyamos képzésben vettetek részt. Mindenkinek megvan a saját maga története, hogy miért jött a Szilády Áron Református Gimnáziumba és mit várt az itt töltött évektől, amelyek szempillantás alatt teltek el. Bízunk benne, hogy nem volt hiábavaló. Legalábbis a számok eddig ezt mutatják. A 96 végzős tanuló 4,52-es tanulmányi átlaggal zárta az utolsó tanévet és 223 tantárgyi dicséretet szerzett. 39 kitűnő és jeles rendű végzős diák ül itt a padokban. Köszönöm minden tanár kollégámnak a munkáját és külön köszönöm az osztályfőnökök odaszánását ezekben az években: Forczekné Lány Tünde, Nagyné Kis Bernadett, Váczi Marianna tanárnőknek, Palásti Károly és Viski Zoltán tanáruraknak.

A hagyományoknak megfelelően a tizenegyedikesek is elköszöntek a végzős iskolatársaiktól, majd az egyik ballagó diák édesanyja mondott köszönetet azért, amiért mind a négy gyermeke ebben a gimnáziumban tanulhatott.

A helyszínen készült felvételeket ma este 7 órától láthatják az érdeklődők a Halas Televízió Híradójában, valamint jövő hét elején a Napi Mozaikban.

videó: Vili Antal

Címkék
  • ballagás
  • Szilády-gimnázium
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 15., 10:05
Rangadót játszott vasárnap a Halas-Fehértó FC a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban. A Tompa elleni idegenbeli meccsen nem született gól, így az újonc továbbra is veretlen az idei szezonban. Következhet a Dunagyöngye elleni mérkőzés, amely könnyen lehet, hogy döntő lesz a bajnokság végkimenetelét illetően.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 13:17:54
A 47. Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott. A családok legkisebb tagjai több területen is kipróbálhatták ügyességüket, rátermettségüket, e mellett pedig különleges állatokat is kézbe vehettek a legbátrabbak.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés