2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 20°C Érzett: 19°C Szél: 2 m/s Párat.: 38%

(►) Ünnepi gondolatok advent harmadik vasárnapján

Szőri Attila  |  2020. 12. 13., 23:39

Vasárnap délután folytatódott a Halas Televízió adventi sorozata, melyben az egyházak helyi képviselői osztják meg karácsonyváró üzeneteiket a televíziónézőkkel és az internetezőkkel. Ezúttal Honti Irén evangélikus lelkész beszélt a Bethlen Gábor téren.

December 13-án, advent harmadik vasárnapján Honti Irén ünnepi gondolatai hangoztak el a műsorban.

- Az elmúlt években mi mindig nagyon vártuk és szerettük az adventi gyertyagyújtásokat. Sokan eljöttünk az evangélikus gyülekezetből, szólt a zene, a vers és másokkal együtt tudtunk ünnepelni, ami nagyon jó dolog. Nem számított, ki melyik felekezethez tartozik vagy, hogy vallásos-e egyáltalán. Itt együtt lehettünk. Most nem tudjuk személyesen kifejezni egymásnak a szeretetünket itt a téren, mint korábban. Nem ölelhetjük meg egymást, de a technikai eszközei által el tudjuk mondani egymásnak, mennyire szeretjük a másikat. Ezzel pedig leküzdjük a távolságot, amit ez a vírushelyzet hozott létre – mondta a lelkészasszony.

Ezt követően Honti Irén meggyújtotta a zenepavilonban lévő, városi adventi koszorú harmadik gyertyáját. Most vasárnap 17 órától Hozdik Zsolt kanonok-plébános beszédét hallgathatják meg online formában az internetezők, a Halasmédia Facebook oldalán.

Címkék
  • Honti Irén
  • advent
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés