2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 14°C Szél: 2 m/s Párat.: 45%

20 millió intézményi felújításra

Jáger Levente  |  2019. 03. 28., 14:50

Idén is a korábbiaktól jelentősebb összeget szán az önkormányzat a halasi intézmények felújítására, karbantartására. A 20 millió forintos keretből az óvodáinkban, a Bundzsák Dezső Sportközpontban, a Sóstón, a főtéren és a Közösségek Házában is mód lesz elvégezni a legszükségesebb munkálatokat.

Az idei költségvetésben 20 millió forintot különítettek el a városi intézmények felújítására, karbantartására. Ebből az összegből végzik el a legszükségesebb munkálatokat. Egy 30 tételből álló lista került a képviselő-testület elé kerülő előterjesztésbe. Az egy-egy munkára elkülönített összeg 3,3 millió és 300 ezer forint között mozog. Előbbi a városi bölcsődében az udvari térkövezésre, gumilapozására jut, míg utóbbiból kívánják megoldani a főtéri csobogó lefedését. Jut majd forrás több óvodai felújításra, a Sóstói kilátó renoválására, valamint a régi postaépület ereszeinek és a belső udvar burkolatának javítására is. A listát itt olvashatják. 

Címkék
  • fejlesztés
  • felújítás
  • karbantartás
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés