2026. 07. 16. csütörtök
Valter
  Írjon nekünk clear sky 25°C Érzett: 25°C Szél: 2 m/s Párat.: 47%

A bibós tanárok több mint fele sztrájkolt

Szőri Attila  |  2016. 04. 20., 14:35

Az ország számos más iskolájához hasonlóan a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban is sztrájkolt ma a tantestület egy jelentős része. A kezdeményezéshez csatlakozva civilek egy csoportja 12 órakor kék, valamint nemzeti színű szalagokat helyezett el az intézmény kerítésére. A délelőtt folyamán nem tudtunk interjúkat készíteni, mivel a Halas TV stábja nem forgathatott az iskolában, a sztrájkoló tanárok pedig nem hagyhatták el az épületet. Délután azonban minden kérdésünkre megkaptuk a választ.


Mint megtudtuk, a nap folyamán, az órák ideje alatt a diákoknak ugyanúgy a tanteremben kellett lenniük, mint egy átlagos iskolai napon. A sztrájk ideje alatt azok a pedagógusok, akik részt vettek a kezdeményezésben, nem a tanári szobában várakoztak. Számukra egy külön tanterem volt kijelölve.

koti

Szabó-Kocsis Dorottya, a gimnázium diákönkormányzatának alelnöke azt mondja, az elmúlt napokban a tanulók sokat beszélgettek a pedagógusok helyzetéről. A felnőttekhez hasonlóan a fiatalok többségét is megosztja a téma.

szalagg

Azt, hogy hosszútávon milyen eredménye lesz a pedagógusok kezdeményezésének, egyelőre nem lehet tudni, azonban a nap folyamán több országos sajtó is beszámolt arról, hogy a kormány tervezi a tanárok munkabérének emelését. További részletek és interjúk 19:00-kor a Halas TV Híradójában.

Szöveg-fotó: Szőri Attila

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 07. 14., 20:17
Nyári napközis tábort szervezett 2026. július 13–17. között a Halasi Városmenedzser Nonprofit Kft. a felső tagozatba készülő, vagyis a negyedik osztályt már befejező gyermekek számára. A 21 fős csoport tagjait hétfőtől péntekig, naponta 8 és 16 óra között várják változatos programokkal a Martonosi Pál Városi Könyvtárban a szervezők.
2026. 07. 13., 18:10
Kiskunhalason Nemzeti és felkészítő díjugratóversenyt rendeztek július 10-e és 12-e között. A Hirling József Lovasparkban folyó eseményen filces és füves pályán mérték össze tudásukat a lovasok. A három nap során 33 versenyszámban, közel 300 startot láthatott a közönség. Kiemelkedett a mezőnyben teljesítményével Kovács Kaarló (címképen).
2026-07-13 16:41:07
Július 11-én, szombaton a Halasi Tenisz Club (HTC) adott otthont a II. Agromark egyéni tenisz kupának, melyre huszonhat versenyző adta le előzetesen jelentkezését.
2026-07-13 07:52:23
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. A 29. héten a múlt heti műsoraink ismétlését láthatják, kivétel ez alól a Kultúrkép magazin, amely friss adással várja nézőket csütörtökön. A 29. héten a múlt heti műsoraink ismétlését láthatják, kivétel ez alól a Kultúrkép magazin, amely friss adással várja nézőket csütörtökön.
2026-07-11 23:31:23
Virág Istvánné egy kiskunfélegyházi nyugdíjas, aki szabaidejében imád rajzolni, festeni. Még csak néhány éve indult el alkotói karrierje, de ez idő alatt sok szép képpel gyarapodott repertoárja. A kedvenc alkotásaiból nyílt tárlat pár napja a Csipke Hotel konferencitermében.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
2026. 05. 19., 17:08
A kiskunhalasi István Dia dartsversenyzői sikereiről mesélt nekünk.
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
hirdetés