2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

(►) A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett Kiskunhalas (galéria)

Jáger Levente  |  2025. 02. 25., 16:06

- Az emlékezés mellett azonban bőven akad teendője a rendszerválást követően születetteknek is. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy Francis Fukuyama kilencvenes években született, történelem vége-elmélete megbukott. A világ folyamatosan forr és lássuk be, a veszélyek korát éljük- fogalmazott beszédében Farkas-Wodring Kata önkormányzati képviselő, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen. A rendezvény emlékműsorában a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának és Kollégiumának diákjai működtek közre.

Február 25-én van, a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja. Erről az Országgyűlés 2000-ben hozott határozatot. Kovács Bélát a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba vitték, ahol nyolc évet töltött fogságban, először a Gulagon, majd 1951. szeptember 25-től az Állambiztonsági Minisztérium moszkvai központi börtönében. Kovács Béla típuspéldája lett a pártállami rezsim áldozataiként számon tartott embereknek. Ennek kapcsán volt városi megemlékezés, amelynek első helyszíne a Közösségek Házának nagyterme volt, amely megtelt érdeklődőkkel.

A Himnusz eléneklése után emlékbeszédet mondott Farkas-Wodring Kata önkormányzati képviselő. - Az emlékezés mellett azonban bőven akad teendője a rendszerválást követően születetteknek is. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy Francis Fukuyama kilencvenes években született, történelem vége-elmélete megbukott. A világ folyamatosan forr és lássuk be, a veszélyek korát éljük. Akik erre legyintenek, azoknak csak a szomszédból és az elmúlt hónapokból hozok példákat. Három éve tartó háború Ukrajnában, merénylet a miniszterelnök ellen Szlovákiában, választás után kormány nélkül maradt Ausztria, félidőben lefújt elnökválasztás Romániában, folyamatos puccskísérlet Szerbiában. Nem tűnik úgy, hogy a liberális demokráciákkal ért véget a történelem. A kommunista diktatúrák áldozataira emlékezve, arra is figyelnünk kell, hogy sosem kerülhetnek ki győztesen szélsőséges, barbár ideológiák, és sosem engedhetjük a hatalom közelébe a kommunista ideológia örököseit. Bár manapság álarcban járnak, cselekedeteikben tetten érhető a szolgalelkűség és az idegen hatalmak szolgálata a magyar nemzeti érdekekkel szemben- fogalmazott beszédében a képviselőnő.

A beszédet követő emlékműsorban közreműködtek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképzős Iskolájának és Kollégiumának diákjai. Ternyák Bence; Hachbold Ákos, Kozma Viktor, Németh Balázs, és  Pap Richárd elgondolkodtató perceket szereztek a teremben megjelent hallgatóságnak. A felkészítő tanár Nagy Bence volt. 

A program zárásaként az emlékezők a nemzeti színű lobogók mögött felsorakozva sétáltak át a Városháza utcába, a kommunista diktatúra áldozatainak emléktáblájához. Ott helyezték el a koszorúkat, virágokat. 

Címkék
  • kommunista diktatúra
  • Emléknap
  • Farkas-Wodring Kata
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés