2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 94%

A volt füzesi iskola diákjai találkoztak (galériával)

Jáger Levente  |  2017. 08. 06., 16:03

- A Füzesi iskola bár tanyasi iskola volt, mégis tanítóink munkájának köszönhetően valamennyi diák becsületes munkásember, vagy kiváló szakember lett, akik közül nagyon sokan középiskolát végeztek, sőt diplomát is szereztek - fogalmazott köszöntőjében Visnyovszki Jolán annak kapcsán, hogy egy legendás intézmény egykori tanulói ismét találkozót szerveztek. A Tiszti Klubban több mint százan gyűltek össze.

Közel nyolcvan éven át az 1800-as évek végétől, egészen a múlt század hetvenes éveinek közepéig folyt oktatás a füzesi általános iskolában. Az intézmény egykori diákjai nem felejtették el az ott eltöltött éveket és vasárnap délelőtt már harmadik találkozójukat szervezték meg. Ezúttal Visnyovszki Jolán volt az esemény mozgatója, aki több segítőjével hívta életre a rendezvényt. - Mindannyiunk nevében megköszönöm tanáraink munkáját, végtelen türelmét és szeretetét, akik megtanították nekünk az írás, olvasás, számolás alapjait - mondta köszöntőjében Jolán.

A találkozó szervezésének híre messzire eljutott, mert volt olyan egykori diák, aki Tolnáról jött el. Több mint százan vettek részt az eseményen, amelynek ezúttal a Tiszti Klub adott otthont. Ott voltak az egykori pedagógusok közül is néhányan, Fátrai Klárát, Saramo Terézt, valamint az egykori legendás igazgató, Fehér Géza özvegyét virággal köszöntötték a tanítványok. Sok száz fénykép került elő és nem maradt el a becsengetés sem. 

A jó hangulatú esemény résztvevői egytől egyig állították, a füzesi iskolától annyi poztívumot kaptak, hogy az egész életükben végigkísérte őket. Egykori osztálytársak beszélgettek hosszú évtizedek után, feidéződtek a sokszor 50-60 esztendős történések is. A találkozónak egészen biztosan lesz még folytatása. Azt mondják, az a szívfájdalmuk, hogy szeretett iskolájuk helyén ma néhány omladék van, a gaz magasra nőtt. Nincs egy kopjafa, amely az oktatás éveire emlékeztetné az arra járókat. (Részletek a jövő keddi híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.)

Címkék
  • találkozó
  • füzesi iskola
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés