2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk overcast clouds 15°C Érzett: 14°C Szél: 10 m/s Párat.: 47%

Államtitkár lett a kiskunhalasi dr. Pilz Tamás

Jáger Levente  |  2025. 02. 26., 09:49

A Sándor-palotában, dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át a kinevezéséről szóló okmányt dr. Pilz Tamás. A kiskunhalasi születésű, egykori bibós diák mostantól az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett.

Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök – a miniszterelnök javaslatára – február 1-jei hatállyal az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkárává nevezte ki dr. Pilz Tamást. A Sándor-palotában zajló eskütételen jelen volt dr. Tuzson Bence igazságügyi miniszter és dr. Répássy Róbert miniszterhelyettes is. A kiskunhalasi születésű dr. Pilz Tamás  középiskolai tanulmányait a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban végezte, 2003-ban jogász diplomát szerzett a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2007-ben közgazdász diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. 2005-től két és fél évig jegyzőként dolgozott Hidegség Község Önkormányzatánál, 2007-től az Önkormányzati Minisztérium, majd a Pénzügyminisztérium munkatársaként tevékenykedett.

2010-től 12 éven át a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, illetve a Miniszterelnökség főosztályvezetőjeként a fővárosi és vármegyei kormányhivatalok irányításával és a területi közigazgatás fejlesztésével foglalkozott. 2022 és 2023 között a Miniszterelnöki Kabinetiroda, majd 2023. augusztus 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium állami és közszolgáltatási feladatok felülvizsgálatáért felelős miniszteri biztosa volt. 2024. január 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium közjogi és fogyasztóvédelemért felelős, majd 2024. augusztus 1-jétől közjogi és deregulációért felelős helyettes államtitkára Idén február 1-jétől az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett.

Forrás, fotó: kormany.hu

Címkék
  • Kiskunhalas
  • dr. Pilz Tamás
  • államtitkár
  • Bibó István Gimnázium
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés