2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 20°C Érzett: 19°C Szél: 2 m/s Párat.: 38%

Átadták a Bernáth-rekortánt (galéria)

Jáger Levente  |  2018. 09. 19., 19:35

Izgatott, sportolni vágyó diákok foglalták el szerdán kora este a Bernáth Lajos Kollégium új rekortánpályáját, amelyet a nyár folyamán alakítottak ki 27,5 millió forintos beruházás keretében. A létesítmény ünnepélyes átadása most volt, ennek apropóján, mielőtt a diákok birtokba vették volna a játékteret, gálamérkőzést játszott a kollégium csapatával az önkormányzat válogatottja. 

Szurkolástól volt hangos szerdán kora este a Bernáth Lajos Kollégium udvara. A nyár folyamán alakították ki az új rekortánpályát, amelynek hivatalos avatómérkőzését játszották délután öt órától. A Nagy Ernő vezette kollégista válogatott az önkormányzattal csapott össze. Mielőtt a kezdő sípszóra sor került volna, az intézmény igazgatója megköszönte a város segítségét és Bányai Gábor országgyűlési képviselő közbenjárását. - Évtizedek óta vártunk erre, azt hiszem a diákjaink nagy örömmel veszik birtokukba a pályát. Természetesen nemcsak a bernáthosok használhatják, tanórák keretében a Fazekas Mihály és a Felsővárosi Általános Iskola számára is nyitva áll - fogalmazott a kollégium vezetője. 

Fülöp Róbert polgármester elmondta, a ciklus elején elhatározta a városvezetés, hogy kiemelten kezeli a sportfejlesztéseket. Ehhez most 20 millió forintos belügyminisztériumi forrás érkezett, ehhez tett hozzá az önkormányzat 7,5 millió forintot. A polgármester szerint elég csak végignézni a gyerekek arcán, az öröm árulkodó és többek között ezért érdemes ilyen beruházásokat véghezvinni. A közös fotó elkészülése után megkezdődött a gálamérkőzés, ahol mind a házigazda, mind pedig a városháza csapata kitett magáért. Szép cselek, védések és gólok szórakoztatták a hálás közönséget. Bár nagyon akart az önkormányzat, a Halasmédia legyőzése után meg kellett hajolniuk a Bernáth-kollégium válogatottja előtt. A kollégisták nyertek, nemcsak a meccsen, hanem azzal is, hogy egy kiváló sportlétesítménnyel gazdagodtak. (Részletek a csütörtök esti híradóban.

Címkék
  • Bernáth Lajos Kollégium
  • rekortán
  • gála
  • foci
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés