2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Boldog szülinapot Ady-óvoda! (galéria)

Jáger Levente  |  2019. 11. 26., 14:25

Negyven évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit az Ady Endre utcai óvoda, amelyet egy polgárházból alakítottak ki. 1979 óta több ezer gyermeket neveltek az ott dolgozó óvodapedagógusok, akik közül többen ott voltak a születésnapi ünnepségen. A finom torta elfogyasztása közben sok régi szép emléket felidéztek a jelenlévők.

- Olyan barát ez az óvoda, akinek a nyüzsgő életben segítőkre is szüksége van. Ők az óvónők. Mivel a kisgyermekeket ebben a korban a legfogékonyabbak a jó szóra, ebben az óvodában is arra törekszenek, hogy a gyermek és az intézmény kapcsolata jól működjön- fogalmazott köszöntőjében Kuris István László az Ady Endre utcai óvodában. Az intézmény éppen negyven évvel ezelőtt, 1979. október elsején nyitotta meg kapuit. Az ott folyó nevelői munka állandóságára jellemző, hogy ebben a négy évtizedben két vezetője, Gurályné Légi Ilona és a mostani igazgató, Ácsné Fehér Klára volt. Ilonka néni is ott volt az ünnepségen, ahol a jelenlegi óvodások adtak egy rövid műsort.

Ácsné Fehér Klára köszönetet mondott munkatársainak. Beszédében felidézte az óvoda elmúlt négy évtizedének legfontosabb pillanatait. Kiemelte a legutóbbi, 2016-os teljes felújítást, amelyet a város jóvoltából sikerült elvégezni. Az ünnepséget követően finom torta és jó néhány korabeli fotó várta a vendégeket, akik felidézték a közös emlékeket, élményeket szeretett intézményükkel kapcsolatban. )Részletek a kedd esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben.)

Címkék
  • Ady Endre utca
  • óvoda
  • Napsugár Óvodák
  • Kuris István László
  • születésnap
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés