2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Daczi Sándor két vártornyot is ledöntött

Jáger Levente  |  2018. 09. 02., 09:17

Úgy tűnik, hogy mostanában egyre népszerűbb a halasi kvízmesterek körében is a Honfoglaló. Pénteken este Daczi Sándor vette fel a harcot és igyekezett minél több jó választ adni. Nem sok kellett volna a végső győzelemhez, egyik ellenfele két vártornyát is ledöntötte a halasi játékos.

Dér János, Csapláros László után Daczi Sándor személyében újabb halasi játékosot köszönthettünk a Honfoglalóban. A Duna Televízióban futó  műsor péntek esti adásában láthattuk Sándor szereplését, aki korábban már több televíziós vetélkedőben is szerepelt. A halasi játékos adta az első jó választ, az volt a kérdés, hogy mennyi közfürdő van Magyarországon. Sándor Somogyot és Bács-Kiskun megyét választotta, majd a területfoglalás folyamán összesen 2400 pontot gyűjtött, ezzel az élen állt. A folytatásban is szépen helytállt, ellenfele, Vécsei Zoltán két vártornyát is ledöntötte, a harmadik viszont nem sikerült. Ez azt jelentette, hogy a játékot Zoltán nyerte, Daczi Sándor a második helyen zárt. A teljes adást itt nézheti vissza.

Fotó:mtva.hu

Címkék
  • Honfoglaló
  • Daczi Sándor
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés