2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Dékáni HELP – segítség érkezett a tanyákra (galéria)

Fehér Erika  |  2019. 02. 12., 19:29

A Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola a tanyasi idős emberek segítésére szervezte meg a HELP programot. Halas mellett a környező településekre is kiterjesztették az akciót. A program ünnepélyes megnyitóján került sor annak a csapatzászlónak az átadására, melyet az Országos Polgárőr Szövetség adományozott az iskola ifjú polgárőreinek.

Országosan is példaértékű akciót szervezett a Dékáni Árpád Szakgimnázium és Szakközépiskola. A hivatások az egészséges lakosságért, vagyis a HELP program a külterületeken élő, nehéz helyzetben lévő idős lakosságot segíti. Az akciót ünnepélyes keretek között nyitották meg az iskola udvarán, ahol addigra már felsorakoztak a járművek és a segítő csapatok.

A Kiskunhalasi Szakképzési Centrum nevében Vikker József főigazgató-helyettes köszöntötte a vendégeket és résztvevőket. Mint mondta 8 településre terjed ki az akció és 50 idős embert, illetve családot keresnek fel a programban. Az Országos Polgárőr Szövetség elnökhelyettese Dr. Fekecs Dénes hangsúlyozta, hogy most ismét Halasra figyelnek a polgárőrök, hiszen az ifjú polgárőrök is csatlakoztak az akcióhoz. A fiatalok ugyan önállóan nem intézkedhetnek, de sokat tudnak segíteni és az ő munkájuk is a lakosság biztonságát szolgálja. Az Országos Polgárőr Szövetség az iskola ifjú polgárőrei részére csapatzászlót adományozott, melyet az ünnepségen Horváth Róbert adott át az OPSZ nevében, az iskola képviseletében pedig Vezdán Csaba vette át a lobogót.

A diákok és a programhoz csatlakozó szervezetek összefogását Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Szűcs Csaba alpolgármester is megköszönte. A programhoz többek között csatlakozott a Semmelweis Kórház, de a rendőrség is aktív résztvevője az akciónak, így Dr. Szepesvári Szabolcs kórházi főigazgató és Dr. Vaslóczki Ferenc Halas rendőrkapitánya is elismerően szóltak a példás összefogásról és az önkéntesek önfeláldozásáról.

A HELP programban a Magyar Honvédség is képviselteti magát. A helyi tartalékosok a járásban élő hadiözvegyeket keresik fel – mondta Nagy Viktor alezredes, a  38. Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka. Az ünnepség rövid eligazítással zárult és indulhattak a csapatok a tanyákra. A felkeresett tanyákon örültek a segítségnek. A Help programban részt vevő Dékánis diákok ahol kellett fát vágtak vagy éppen beszélgetek az idős lakókkal. Volt ahol a kéményseprőknek akadt feladata, míg a rendőrök és a katasztrófavédelem munkatársai hasznos tanácsokkal látták el a felkeresett embereket.

A Dékáni Árpád Szakgimnázium rendész, szociális és egészségügyis diákjai, valamint mezőőrök, tanyagondnokok, közterület felügyelők, rendőrök 16 csapatba osztva keresték fel a térség tanyavilágában élőket. A katasztrófavédelemi szóvivő Kovács Andrea szerint gyakran adódik probléma a fűtési szezonban, ezért is tartották fontosnak, hogy a kéményseprőkkel együtt részt vegyenek az akcióban. A tanyasiaknak felhívták a figyelmét a kályhákkal, kéményekkel kapcsolatos esetleges problémákra, de több tanyánál meg is tisztították a kéményeket.

Az akció keretében még orvos is járta a tanyákat – vérnyomást, vércukorszintet mért- , hiszen az egészség is fontos. A fiatalok már munka közben azt mesélték jó érzés segíteni. A Dékáni HELP csapatai Kiskunhalas mellett, Pirtón, Harkakötönyben, Kunfehértón, valamint Balotaszálláson, Kisszálláson, Tompán illetve Kelebián is felkerestek idős embereket.

Galéria: Jáger Levente

Címkék
  • ifjú polgárőr
  • polgárőrök
  • tanya
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés