Kedd délután eltemették azt a 2 éves kislányt, akit két hete ért halálos áramütés Kiskunhalason, a Sáros utcában. A gyermek egy szabálytalanul bekötött elektromos vezetéket fogott meg, amely nem volt megfelelően leszigetelve. Információk szerint a család jó ideje lopta az áramot, korábban egy 40 ezer forintos tatozás miatt kötötték ki tőlük a szolgáltatást.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.