2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

(►)Elballagtak a sziládys végzősök (galéria)

Jáger Levente  |  2018. 05. 05., 08:21

Pénteken délután elköszöntek az Alma Mater-től a Szilády Áron Református Gimnázium végzős diákjai. A hagyományoknak megfelelően az ünnepség a patinás iskola falai között kezdődött, majd a ballagók átvonultak a Szilády-szoborhoz, amelynél virágokat helyeztek el. A református templomban aztán Varga Judit igazgatónő és Édes Árpád elnök-lelkész látta el szellemi útravalóval a diákokat. Az arra méltó tanulók átvehették az intézmény kitüntetéseit.

Osztályfőnöki órával kezdődött a Szilády Áron Református Gimnázium végzőseinek búcsúja. A 11.évfolyam elköszönése és a díszteremben megtartott utolsó áhitatot követően a ballagók átvonultak az iskola névadójának szobrához, ahol elhelyezték virágaikat. Az ünnepség a református templomban zajlott. Fodor Kata köszöntőjét követően a 11. évfolyam nevében Tóbiás Anna, az alsóbb évfolyamosok nevében pedig Ledenyák Ádám búcsúzott el a végzősöktől. 

A ballagók búcsúbeszédét idén Kiss-Pető Apor írta, szavait Jagicza Dávid tolmácsolta. Varga Judit igazgatónő útravaló gondolatait után Édes Árpád elnök-lelkész szólt a diákokhoz. Évek óta hagyomány, hogy az arra méltó tanulók átvehetik az iskola elismeréseit. Pro Exelentia-díjat kapott Berrettoni Emodio, Bóra Tamás Károly, Lehoczki Áron, Somoskövi Ákos, Klepács Anita, Simon Márk János, Fodor Kata, Kiss-Pető Apor, Szabó Ezékiel. A Pro laudem augendo-díjat idén Weinhardt Virág, Bálint Sándor, Erdélyi Dániel, Juhász Mihály, Kaszap Attila, Palkovics Éva Diána, Szávuly Bence, Vízi Kristóf, Balogh Kata, Felhő Viktória, Horváth Réka, Pap Hajnalka és Pénzes Mátyás vehette át.

A Pro liberis scholae-díjat Mester Lászlóné, Ács Szilvia, Kenderesi Erika és Szabó Sámuel érdemelte ki. A Pro Nobis-díjat Savanya Csenge, Béres Máté és Jagicza Dávid kapta meg. A Simon Zsuzsanna-díj idén Kiss-Pethő Aporé, a Jó tanuló jó sportoló díj Csobánci Vilmosé lett. Tizenkilenc tanuló pedig sportteljesítménye okán kapott elismerést. Az ünnepség végén a tizenegyedik évfolyam átvette az iskolazászlót.

Videó: Vezendi Gábor

Címkék
  • Szilády-gimnázium
  • ballagás
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés