2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Elkészült a harkakötönyi sportpark

Jáger Levente  |  2019. 03. 09., 08:10

Közösségi színtérként is működhet majd a jövőben az új sportpark Harkakötönyben. Az általános iskola udvarán lévő létesítmény minden bizonnyal nagy örömet okoz majd a sportolni vágyó felnőtteknek és gyermekeknek. Brassó Imre Albert polgármester tájékoztatása szerint a rövid időn belül lehet használni majd a parkot.

Hetven négyzetméteres és kilencféle mozgásformát lehet kipróbálni. Elkészült Harkakötöny új sportparkja, amely egy sikeres együttműködésnek és összefogásnak köszönhető. A közel 900-as lélekszámú település életében minden fejlesztés jelentős és az ott élők mindig örömmel élik meg. Ezúttal sincs ez másképpen, több generáció is várja már, hogy használhassa a sportlétesítményt. Az iskola udvarán készült el a fitneszpark, amelyet napkon belül át is adak majd. Brassó Imre Albert szerint a sportolni vágyók már nagyon várják, hogy kipróblhassák az eszközöket.Az önkormányzat tervezi, hogy padokat helyeznek ki a területre és a jövőben akár közösségi színtérként is működhet a park. 

Címkék
  • Harkakötöny
  • sportpark
  • Brassó Imre Albert
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés