2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Emlékezetes szalagavatóval ünnepeltek a bibós diákok (galéria)

Jáger Levente, Jákob Klára  |  2019. 11. 16., 08:44

Középiskolás éveik fontos állomásához érkeztek a Bibó István Gimnázium végzősei. A tizenkettedikesek szalagozó ünnepsége, majd az osztálytáncokkal színesített gála emlékezetes órákat szerzett a közösségnek, a tanároknak és természetesen a szülőknek, hozzátartozóknak is.  A négy osztály diáksága újabb lépést tett a felnőtté válás útján.

Alig lehetett megközelíteni a Bibó István Gimnázium környékét pénteken este. A végzősök szalagozó ünnepségére és báljára került sor. Ebben az esztendőben négy osztály fejezi be középiskolai tanulmányait. Az elmúlt hetek a  tanulás mellett természetesen a lázas készülődéssel, gyakorlással teltek el. Az ünnepség első felében, az intézmény aulájában volt a szalagtűzés, a 12. osztálynak Hegedűs Katalin, a 12. a diákjainak Kissné Kriszt Zsuzsanna, a 12. b diákjainak Tóth Piroska, a 12. c tanulóinak pedig  Sajdikné Béla Györgyi osztályfőnök tűzte fel a szalagot. A hagyományoknak megfelelően itt adta át Várnai Lászlóné a férje tiszteletére alapított díjat, amelyet minden évben egy tehetséges bibós diák vehet át. Idén Szőnyi Borbála 12. osztályos tanuló volt a díjazott.

Az ünnepség folytatásában, a Horváth István Sportcsarnok teljesen megtelt. A bál első műsorszáma az angol keringő volt,  a koreográfiában 31 pár szerepelt. Az osztálytáncok sorát a 12. b nyitotta meg, nem is akármilyen produkcióval. A koreográfia az 1960-as évek világába kalauzolta el a jelenlévőket, ahol egy mulatóban elalszik egy vendég, és bezárják. Az éj leple alatt belopóztak társai is, és fergeteges bulit csaptak. Ám váratlanul megszólal a riasztó, és visszatért a tulajdonos. A siker nem maradt el.

A folytatás a 12. c osztályé volt. A hangulat tovább emelkedett, ugyanis a közösség fiú tagjainak története négy évvel ezelőttre nyúlik vissza, amikor egy zsarnok, szabadságuktól megfosztva, egy Brazíliába tartó, gályarabokat szállító hajóra kényszerítette őket. Érkezésükről azonnal tudomást szereztek a helyi lányok, akik azóta is tartják bennük a lelket, és általuk a mindennapok szürkesége színekkel telítődött. A táncban fontos szerepe volt a Jótündérnek is. A nagy taps azt mutatta, a diákok jól választottak. 

A 12. osztály 1915 nappal ezelőtt lépett be a Bibó-gimnázium kapuján, Táncunkban visszarepítették a közönséget a 19. századi Franciaországba. Megidézték a párizsi Moulin Rouge hangulatát, ahol a nyolc fiú rátalált az elhagyatott babákra, és azonnal a kánkán kellős közepén találták magukat. A koreográfia elnyerte a közönség tetszését. 

Franciaország után a görög hétköznapok is megelevenedtek a 12. a jóvoltából. A görög pásztorok kecskéiket beterelve várták asszonyaiktól a friss ebédet, némi kedvcsináló itallal kísérve. Az ő életükben is nagy szerepet játszik a megfontoltság, az egység és a humor, ahogy közösségünk mindennapjaiban. Ezt jelenítették meg egy emlékezetes produkcióban.

A bált a bécsi keringő zárta. A műsorban közreműködtek a Studio 2000 TSE táncosai, Gendur Kíra – Prohászka Tamás, Szabó Márk – Frey Tímea, Pszota Eszter – Patkós Máté; valamint Hegedűs Ildik, Fuchs Dorina és Mátyus Eszter.

Címkék
  • szalagavató
  • Bibó István Gimnázium
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés