2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 1 m/s Párat.: 94%

Fél nap alatt megjött a segítség

Szőri Attila  |  2017. 08. 22., 10:14

Pénteken este mutattuk be a Halas Televízió Híradójában Radics József történetét, aki jelenleg egy kézi hajtású rokkantkocsival tud csak közlekedni. Akkor azt nyilatkozta, a jármű rossz állapotban van, többek között egy új hátsó tengelyre lenne szüksége. A riport adásba kerülését követően pár órával jelentkezett is egy személy, aki segíteni szeretett volna.

A mindennapokban gyakran lehet látni Halas utcáin Radics Józsefet, aki egy kézi hajtású rokkantkocsival közlekedik. Korábban kapott egy elektromos kocsit, ami azóta tönkrement, legközelebb 2018-ban igényelhet újat. Addig ezt a járművet használja, ám a férfi elmondása szerint a hátsókerekek tengelye egyre jobban elhasználódik.

József a Halas TV interjújában azt mondta, a következő elektromos kocsi megérkezéséig, ideiglenes megoldásként szeretett volna valakivel tengelyt gyártatni mostani járművéhez, ám.ezt senki nem vállalta. Végső elkeseredésében fordult segítségért a Mozgáskorlátozottak Kiskunhalasi Egyesületéhez és szerkesztőségünkhöz.

Az interjú pénteken este került adásba, szombaton délelőtt pedig már meg is lett a megoldás. Egy halasi lakos személyesen kereste fel a mozgáskorlátozott egyesület helyi titkárát, és felajánlott egy jó állapotban lévő, használaton kívüli rokkantkocsit. A jármű ráadásul jobbkezes kialakítású, így Józsefnek még könnyebb lesz a közlekedés a mindennapokban. Az új kocsit információink szerint, pár napon belül át is veheti a mozgássérült férfi.

Címkék
  • mozgáskorlátozottak
  • segítség
  • felajánlás
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés