2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 94%

Főkapitányi elismerések halasi rendőröknek

Szőri Attila  |  2013. 11. 28., 09:13

Három halasi rendőr vehetett át elismerést a szerb érdekházasságok ügyében, embercsempészés gyanúja miatt folyó nyomozásban nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért. Az országos rendőrfőkapitány egyiküket soron kívül előléptette, két kollégát tárgyjutalomban részesített.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának állományából két nyomozót, valamint a Határrendészeti Szolgálat állományából egy határrendészeti elemzőt – mindhárman kiskunhalason szolgálatot teljesítő rendőrök – az országos rendőr-főkapitány az elhíresült szerb férfiakkal való érdekházasságok ügyében végzett nyomozásukért elismerésben részesítette. A halasi rendőrök az embercsempészéses ügyben az ismeretlen elkövetők felderítése és a bűncselekmény során tanúsított magas színvonalú, lelkiismeretes precíz szakmai munkájukért részesültek dicséretben és jutalomban, illetve egyikük soron kívüli előléptetésben Papp Károly rendőr altábornagytól, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőjétől.

Rajtuk kívül országos főkapitányi elismerésben részesült a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának állományából három nyomozó a foktői emberölés ügyében végzett nyomozás során tanúsított végzett alapos példamutató szakmai munkájáért. Példás gyorsasággal derítették fel és fogták el az emberöléssel gyanúsított személyeket. A kitüntetett rendőrök, Budapesten, az ORFK Teve utcai Rendőrség Igazgatási Központjában vették át az elismeréseket a főkapitánytól.

Pozsgai Ákos
Fotó: Rendőrség

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés