2026. 05. 10.
Ármin, Pálma
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 9°C Szél: 2 m/s Párat.: 79%

Halas lelépne a táborból

Jáger Levente  |  2014. 04. 25., 07:17

Csaknem egy évtizede küszködik Kiskunhalas azzal, hogy átlátható és korrekt viszonyokat alakítson ki a Kunfehértói Gyermek-és Ifjúsági Tábort üzemeltető ottani önkormányzattal. Mivel ez a jelek szerint nem megy, Halas most arra készül, hogy kiszáll az egészből. A tét 1 vagy 24 millió forint.

 
Csaknem 20 éve, 1996-ban született megállapodás arról, hogy Jánoshalma és Szank mellett Halas is fenntartója lesz a Fehértó által üzemeltetett tábornak. A megállapodás ha akkor korrektnek és kielégítőnek tűnt is, régóta nem az, ezért Halas 2005 óta többször is nekigyürkőzött annak, hogy korszerűsítse a többoldalú együttműködés kereteit.
 
Legutóbb tavaly decemberben foglalkozott a kérdéssel a halasi képviselő-testület, amikor a szanki önkormányzat tulajdonában lévő tulajdonrészt Kunfehértó megvásárolta Szank Önkormányzatától.Majd Kunfehértó polgármestere levélben kereste meg a Halast a városi ingatlanrész – ami a teljesnek 12/20-as részét jelenti – értékesítésével kapcsolatban.
 
Ez a jelenlegi ingatlanpiaci becslések szerint cirka 24 milliót ér, és Halas azért fontolgatja az adásvételt, mert a város szerint Kunfehértó a Halason tavaly decemberben meghozott határozatokat nem hajtotta végre, illetve az eredeti (1996-os) megállapodás tartalmával ellentétes döntéseket alkalmaz. Sőt, a 2005-ben felvetett új megállapodás kialakításában sem partner a tulajdonostárs – állítja Halas, amely évi 940 ezer forintot fizet fenntartóként..

Ezért Kiskunhalas a csütörtöki testületi ülésen a tulajdonostársaknak – Jánoshalmának, Szanknak és Fehértónak – felajánlotta megvételre a Kunfehértói Gyermek-és Ifjúsági Táborban meglévő 12/20-as résznyi ingatlanhányadát. Ezzel többen nem értettek egyet.
 
Váradi Krisztián (DK) szerint az évi szűk 1 millió nem akkora összeg, hogy ne bírná el a város, ugyanakkor kiállt amellett, hogy a kedvelt tábor továbbra is elérhető legyen halasiak részére.Nagy Róbert további tárgyalásokat sürgetett, míg Dózsa Tamás egy középtávú koncepciót hiányolt alternatívaként. Végül a testület nagy többséggel mégis az értékesítés irányába tett lépésről döntött tegnap délután.
 
(Az ügyről – benne a Halas és Fehértó közötti nézetkülönbségről – a jövő szerdán megjelenő Halasi Tükör ír részletesebben!)
Kohout Zoltán
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 05. 08., 15:10
A kiskunhalasi katolikus temetőben – az új ravatalozó közelében – áll Fridrich Lajos és családjának síremléke, mely nem csak egy nyughely, hanem egy történelmi mementó is egyben, hiszen magán viseli a II. világháborús bombázás nyomát. A katolikus temető egyik legnagyobb síremléke a Fridrich családé, amit most példás összefogással sikerült felújítani.
2026. 05. 09., 09:33
A fiatalos lendületé és a bulié volt a főszerep a Városnapok nyitányán Kiskunhalas főterén. A nagyszínpadon a feltörekvő előadók kaptak lehetőséget, akik éltek is ezzel a népes nézősereg nem kis örömére. A közönség pedig bulizott jól érezte magát, közben a vidámpark, az óriáskerék, a naturapark, és a Borudvar is benépesült.
2026. 05. 09., 14:17
Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs...tartja a régi mondás. Azoknak, akik ott voltak a Tiszti Klub nagytermében, biztosan van kedvenc nótájuk. Egy nagyon jó hangulatú nótaestre invitálták a szervezők a halasiakat. A kétfelvonásos produkcióban vidám és szomorkás hangulatú dalok szerepeltek a repertoárban.
2026-05-08 19:54:07
A Városnapok programsora ünnepélyes zászlófelvonással indult Kiskunhalason az Országzászló emlékműnél pénteken, majd képviselő-testületi díszüléssel, kitüntetések átadásával folytatódott a Thorma János Múzeumban.
2026-05-08 16:32:59
- 34 év aktív szolgálat után búcsúzott a halasi tűzoltóságtól Gazdag Béla alezredes - Felújították a járdát a Felsővárosi Általános Iskola mellett - A Fridrich-család síremlékét renoválták a katolikus temetőben - Szülinapos mentők, színes programokkal várják az érdeklődőket a Csetényi Élményparkban
2026-05-08 08:59:08
Az Omega zenekar a magyar könnyűzenei stílus egyik legmeghatározóbb csapata. Dalaikon generációk nőttek fel. Tíz évvel ezelőtt ezekből a slágerekből készült egy nagyszabású musical, amit most a kiskunhalasi közönség is megtekinthetett.
2026-05-07 17:53:31
- A Gyöngyhajú lány halasi előadása - A Zagyva Banda ifjúsági zeneórája - Tapodi Jázmin hegedű záróvizsga koncertje - Velünk véget ér: Halász Anna Róza kedvenc könyve

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés