2026. 04. 16. csütörtök
Csongor
  Írjon nekünk scattered clouds 11°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 85%

Halászcsárda, Platán utca: 850 méter aszfaltút készült (galéria)

Jáger Levente  |  2018. 05. 09., 17:39

A Halászcsárda és a Platán utca volt a hetedik, illetve a nyolcadik a lakosság, valamint az önkormányzat összefogásából készült utak sorában. A két szakaszon összesen 850 folyóméternyi aszfalt készült, mint a szerda délutáni avatón kiderült, úgy készült a burkolat illetve az alap, amely az előírtnál nagyobb terhelést is elvisel majd. 

Újabb szép példáját láthattuk annak, hogy ha a lakosság is akarja, akkor közösen az önkormányzattal meg lehet valósítani jó néhány dolgot. Az útépítési közösségek által kezdeményezett beruházások sorában a közelmúltban készült el a Halászcsárda és a Platán utca aszfaltozása. Az ott lakók ingatlanonként 353 ezer, illetve 400 ezer forinttal járultak hozzá ahhoz, hogy elkészüljön a régóta várt szilárd burkolat. Többek között ez is elhangzott szerda délután a helyszínen megtartott hivatalos átadón. A két szakaszon öszesen 850 folyóméternyi aszfaltot terítettek le a szakemberek.

Farkas Dániel alpolgármester elmondta, hogy a szervezést még Aradszky Lászlóné képviselő kezdte el, amelyet aztán Juhász György vett át. A két utcában alapított közösségek delegáltjainak, Ván Barnának és Dudás Ervinnek is köszönhető a megvalósulás, a lakosság és a város pedig közös teherviseléssel biztosította a szükséges 40,2 millió forintos forrást. Az alpolgármester hozzátette, eddig hasonló konstrukcióban újult meg a Hunyadi, a Gyárfás, az Epreskert, a Tormássy és a Liget utca, valamint a Csendes köz. Három közösség, a Zsoltina, a Vörösmarty és a Kertész utcában alapított pedig ugyancsak csatlakozhat a sorhoz.

Fülöp Róbert polgármester szerint továbbra is készek a lakossággal összefogva infrastrukutrális beruházásokra. Molnár Ferenc, a Halasi Városgazda Zrt. vezérigazgatója arról beszélt, hogy az előírtnál jóval nagyobb terhelést elbíró útalap készült és a vízelvezetést is meg kellett oldani. További részletek a 19 órakor kezdődő híradóban.

Címkék
  • útépítés
  • aszfaltozás
  • Halászcsárda utca
  • Platán utca
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026-04-15 18:38:33
-Visszatértek a vonatok a Kiskun InterRégió útvonalára - Megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei - Huszonnyolcadik alkalommal rendezték meg a régió borversenyét: a Kunsági Borversenyen több mint 200 nedűt értékelt a zsűri - Az RFC Parkban született újjá a főtéri pavilon
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés