2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 19°C Érzett: 19°C Szél: 2 m/s Párat.: 75%

Harangozás Trianon emlékére

Fehér Erika  |  2020. 06. 03., 16:03

Trianon emlékére szólnak a harangok. Június 4-én országszerte egyszerre zendülnek fel a templomok harangjai. Csütörtökön délután fél 5-kor kezdődik a pár perces harangozás. Halasi felekezetek is csatlakoztak a felhíváshoz, így a katolikus és református templomokban is megkondulnak a harangok. Ezzel egy időben kezdődik a halasi városi megemlékezés az Országzászló emlékműnél.

Június 4-én fél 5-kor meg a harangok is megkondulnak Trianon századik évfordulója alkalmából. Az Alsóvárosi katolikus templom harangja is szólni fog ebben az időpontban. A plébánia tájékoztatójában azt kéri, hogy aki a harangszót hallja az imádság lelkületével könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.

A halasi református templomban is harangozni fognak Trianon emlékére. „Hangozzék a harangszó az imádságra, megbékélésre nemzeten belül és kívül, együttérzésre a kisebbségi léttel, kiállásra egymásért, megbocsátásra, hűséges emlékezésre és széthúzás helyett összefogásra” – írta Édes Árpád elnök-lelkész a közösségi oldalán.

A Nemzeti Összetartozás Napján a városi megemlékezés a Halasi Média és Kultúra Kft. a Hazatalálás Baráti Kör, valamint az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület és a Konok Kunok Motoros Egyesület szervezésében június 4-én az Országzászló emlékműnél lesz megtartva.

A program fél 5-kor kezdődik a Himnusszal. Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke mond beszédet, majd a Hazatalálás Baráti Kör és az Erdélyi Csillagok Egyesületének közreműködésével folytatódik a megemlékezés. A rendezvény koszorúk és mécsesek elhelyezésével zárul.

Címkék
  • harang
  • református
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés