2026. 04. 14. kedd
Tibor
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 8°C Szél: 3 m/s Párat.: 50%

Hétfőn kezdődik a Kertvárosi-iskola felújítása

Jáger Levente  |  2019. 03. 22., 13:29

Uniós és kormányzati forrásból újulhat meg az elkövetkező egy esztendőben a Kertvárosi Általános Iskola. A munkaterületet már átvette a kivitelező, a Modinvest Kft., a tervek szerint már hétfőn elkezdődik a 489 millió forintos beruházás. Új épületszárny épül, ebben tantermek, természettudományi előadó, ebédlő és konyha kap helyet, a főépületen pedig kicserélik a nyílászárókat, de modern lesz a fűtésrendszer is. 

Elkezdődik a Kertvárosi Általános Iskola felújítása. A 489 millió forintos tankerületi fejlesztést, amely uniós és kormányzati forrásból valósulhat meg, még 2017. szeptemberében jelentették be. Az elhúzódó eljárás csak most teszi lehetővé a munkálatok megkezdését. Bányai Gábor országgyűlési képviselőt, Fülöp Róbert polgármestert és Vágó Ferencnét, a Kiskőrösi Tankerület vezetőjét Laskovicsné Terzics Edit iskolaigazgató fogadta pénteken délelőtt, hogy a sajtó jelenlétében beszámoljon a hétfőn induló építkezés részleteiről. A kivitelező a kiskunhalasi Modinvest Kft. lesz.

Bányai Gábor szerint újabb bizonyíték van arra, hogy a kormány jelentős forrásokat tesz az oktatásba. A választókerületben több milliárd forintos  iskolafejlesztések voltak és lesznek is. Az egyik legnagyobb mértékű éppen a kertvárosi intézmény felújítása. Az országgyűlési képviselő hozzátette: az épületre ráfér már a korszerűsítés és az elkészülte után méltán lehetnek rá büszkék az itt tanuló diákok.

Vágó Ferencné, a tankerület vezetője elmondta, hogy a 489 millió forintos támogatás száz százalékos támogatottságú. A projekt befejezési határideje 2020. március 31. lesz. A tankerület vezetője úgy fogalmazott, a beruházás végén jelentősen javulnak az oktatás feltételei és körülményei a Kertvárosi Általános Iskolában. Laskovicsné Terzics Edit igazgatónő beszámolt a részletekről is. E szerint egy új épületszárny készül, amelyben tantermek lesznek, e mellett egy modern természettudományi előadó, ebédlő, konyha kap majd helyet. A főépületben nyílászárócsere lesz, új fűtési rendszer készül, energiatakarékos kazánnal. Az udvaron zárt kerékpártároló készül, és lesznek kültéri fitneszeszközök is. természetesen az új épületszárny berendezése is benne van a fejlesztésben.

Fülöp Róbert polgármester hozzátette, belátható időn belül megkezdődhet majd az új óvoda építése is az iskola szomszédságában. Jelenleg a kivitelező kiválasztása zajlik, az intézményben majd három csoportszoba kap helyet. (További részletek az esti híradóban és a szerdai Halasi Tükörben)

Címkék
  • Kertvárosi-iskola
  • felújítás
  • Bányai Gábor
  • Fülöp Róbert
  • fejlesztés
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 11., 20:09
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre. A színpadon zenei fellépők, együttesek és szólisták repertoárja, a füves pálya környékén pedig kézműves kirakodóvásár fogadta a látogatókat. A főzőversenyen több kategóriában hirdettek győztest. Címképünkön Víg Gábor, a Maxiauto csapata nevében vette át a legkreatívabb stand díját.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából
2026-04-11 09:12:18
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester

Podcast

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés