2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
  Írjon nekünk overcast clouds 15°C Érzett: 14°C Szél: 10 m/s Párat.: 47%

Városi kitüntetésekről döntöttek

2024. 02. 29., 12:13

Zárt ülésen döntött arról a képviselő-testület, hogy ki kapja idén a város elismerését, a Pro Urbe díjat. Ennek adományozására két évente van lehetőség. A beérkezett javaslatok alapján 2024-ben Bródy Mária Maja képzőművész, Szőke Sándor borász lesz a kitüntetett. Arról is döntés született, hogy Kiskunhalas díszpolgára címet idén Szakál Aurélnak adományozzák. Kiderült, hogy Kiskunhalas sajtódíját Kovács Iván, a Halasmédia főszerkesztője veheti majd át.

Minden páros évben ítélik oda a Pro Urbe Díjat.  A képviselő-testület zárt ülésen hozta meg az idei döntését. Fülöp Róbert polgármester a nyílt tanácskozás elején hozta nyilvánosságra a neveket. Ennek értelmében 2024-ben Bródi Mária Maja képzőművész, Szőke Sándor borász lesz a kitüntetett. A Város Napja alkalmából Kiskunhalas díszpolgára címet is átadják majd. Ezt az elismerést idén Szakál Aurél, a Thorma János Múzeum nyugalmazott igazgatója veheti át. Fülöp Róbert polgármester tájékoztatójából az is kiderült, hogy döntöttek Kiskunhalas sajtódíjáról is. Ezt a városi kitüntetést Kovács Iván, a Halasmédia főszerkesztője kapja meg március 15-én.

Címkék
  • Kiskunhalas
  • Pro Urbe
  • sajtódíj
  • díszpolgár
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 14:25
Jó tudni. Új helyre költözik április 18-tól, szombattól Kiskunhalason, a gyermekorvosi ügyelet- közölte a közösségi oldalán a Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórháza.
2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés