2026. 09. 16. szerda
Edit
  Írjon nekünk clear sky 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 83%

Készül a közvilágítás a Szegedi úton (galériával)

Jáger Levente  |  2017. 08. 23., 11:31

Központi forrásnak köszönhetően szeptember elejéig elkészül a közvilágítás a Szegedi út laktanya felé vezető szakaszán. A villanyszerelési munkák mellett felújítják majd a járdát, valamint gyalogátkelőt alakítanak ki a Szegedi út és az Átlós út csomópontjában.

Aki a Szegedi úton autózik, az láthatta, hogy napok óta szorgos munka zajlik. Közvilágítási oszlopokat állítottak fel a laktanya felé vezető út mentén, szerdán délelőtt pedig már a lámpatesteket szerelték a munkával megbízott vállalkozás szakemberei. Évek óta igény volt arra, hogy ezen a területen is kiépítsék a közvilágítást. Ez most megvalósulhat, miután a város központi támogatáshoz jutott.

A munkálatok jól haladnak, a tervek szerint szeptember elejéig elkészülnek a kivitelezéssel. Tóth Péter a Városfejlesztési, Üzemeltetési és Főépítészi Osztály vezetője a helyszínen elmondta, hogy a közvilágítás megvalósítása mellett felújítják a rossz állapotú járdát. A Szegedi út és az Átlós út kereszteződésében pedig új, kijelölt gyalogátkelő lesz. További részletek az este 7 órakor kezdődő híradóban.

Címkék
  • közvilágítás
  • Szegedi út
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 13:03
Két nap, három versenypálya, 28 versenyszám, 484 start számokban az elmúlt hétvégén a Kiskunhalason megrendezett a Lovassportok Amatőr és Utánpótlás Szakága (LAUSZ) Neohorse Regionális Döntő plusz Diákolimpiai Selejtező mérlege. A két szakági régió versenyének Hirling Lovasparkban megrendezett eseménye egyben főpróbája volt a szeptember végén szintén városunkban tartandó LAUSZ Diákolimpiai Döntőnek.
2026-09-14 19:22:21
- A szüreti fesztiválon is toborozták a határvadászokat - A helyi cigányság oktatásának elindítására emlékeztek - Nagy mennyiségű csapadék hullott a városra - Közel ezer gyermek vett részt a közlekedésbiztonsági napon
2026-09-14 19:12:50
- Táncok, koncertek, szüreti menet, étel, ital, gyermekjátékok. többféle kísérő rendezvény. Sok embernek sok élményt nyújtott a 47. Halasi Szüreti Fesztivál szeptember második hétvégéjén. - Boát és kaméleont fogtak a Csetényi Parkban A Halasi Szüreti Fesztivál zárónapja nem a belvárosban, hanem a Csetényi Élményparkban zajlott.
2026-09-14 12:44:47
A megyei U15-ös lány labdarúgó-bajnokság előző évi kiírásának a bajnoka a Kiskőrös látogatott a Bundzsák Dezső Sportközpontba vasárnap délelőtt. A házigazda Kiskunhalasi FC udvariatlan vendéglátóként 12 góllal terhelte a címvédő kapuját.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 08. 05., 10:37
Dr. Heléna Magrath, a volt bibós diák, kiváló genetikus.
2026. 07. 22., 10:14
Gazdag Béla alezredes, a tűzoltó szolgálatparancsnok.
2026. 06. 25., 10:06
Némedi Évi, az ápolóból lett mentőápoló.
2026. 06. 02., 11:38
Király Gábor visszatekint pályafutására.
hirdetés