2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 16°C Érzett: 14°C Szél: 2 m/s Párat.: 45%

Közmunka plusz tanulás

Szőri Attila  |  2013. 11. 19., 08:34

Decembertől több százan ülnek be újra az iskolapadba, főként olyanok, akik alacsony képzettséggel rendelkeznek. Mintegy félezren érintettek a téli közmunkában Halason. A novemberi képviselőtestületi ülésre készülve jelentek meg az első adatok a program helyi vonatkozásáról, mely ez év november elején kezdődött és jövő év április végéig tart.

Négy ütemben történik a munkavállalók felvétele. November 1-től kétszáznyolcan dolgoznak november 30.-ig, december 1-től pedig további száztizenöt fő fog a novemberben kezdett kétszáznyolc fővel együtt képzésben részt venni. Ezek alapkompetencia és felzárkóztató oktatások. 2014. januárjától, további hatvannégy, márciustól újabb kilencvenhárom személy, többségében roma származású munkavállaló foglalkoztatására kerül sor. Összességében képzésben háromszázhuszonhárman fognak részesülni, ebből kétszáznyolcan alapkompetencia, száztizenöten pedig különféle egyéb oktatásban.

A közfoglalkoztatottak számára hasznos foglalkozási formákat próbálnak biztosítani. Kiemelten kezelik az intézményeinkhez és önkormányzati tulajdonú ingatlanokhoz kapcsolódó karbantartási jellegű szakipari munkák elvégzését, a természeti és lakó-ingatlanok felújítását, karbantartását. A közfoglalkoztatottak számára olyan képzéseket terveznek, amelyekkel a hátrányos helyzetű álláskeresők nyílt munkaerőpiacon történő elhelyezkedési esélyei növekednek.

A száz százalékos támogatású közmunkaprogramra a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatalhoz adott be pályázatot a halasi önkormányzat, ami pozitív elbírálásban részesült, így 166.627.316 forint támogatás érkezik a halasi közmunkára. Viszont a közmunka decemberi bérköltségére az önkormányzatnak kell biztosítania a fedezetet, ami később megtérítésre kerül. Erről a novemberi testületi tanácskozáson kell döntést hozniuk a képviselőknek.

Fehér Erika

Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés