2026. 05. 18. hétfő
Alexandra, Erik
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 8°C Szél: 3 m/s Párat.: 91%

KunfehérTor 2023

Szőri Attila  |  2023. 02. 25., 13:36

Hagyományőrző, gasztrokulturális programra várták a helybélieket és a környéken élőket szombaton reggeltől, Kunfehértón. A falu lakói igen korán keltek, disznót vágtak, majd közösen készítették el a sok-sok magyaros finomságot. Az ételek mellett a zene, a tánc és a régmúlt felidézése is szerepet kapott a rendezvényen.

Évek óta hagyomány Kunfehértón, hogy február vége felé a Tájháznál látvány disznóvágást tartanak. Ma reggel is összegyűlt a falu apraja-nagyja, hogy együtt töltsenek egy remek hangulatú napot.

- 2015 óta tartjuk meg a KunfehérTor rendezvényünket. Sajnos volt két év kényszerpihenő, de végre újra együtt lehetünk és most semmi akadálya nem volt annak, hogy megvalósuljon ez a hagyományőrző program. Jótékonysági eseményről van szó, a befolyt összeget a Rosszcsontok Alapítványnak ajánlja fel az önkormányzat. Erre a disznótorra nem csak helyieket várunk, rendszerint megérkeznek hozzánk a vendégek erdélyi testvértelepülésünkről is. Fontosnak tartom az ilyen programokat, hisz azt szeretnénk, hogy a mi gyerekeink is abban nőjenek fel, amiben egykor mi. Itt remek a hangulat, lehet enni-inni, ezzel pedig összehozzuk az embereket – tájékoztatott Huszár Zoltán polgármester.

Reggel fél 7 után nem sokkal kezdődött a disznóvágás. A böllér és segítői rövid idő alatt túl voltak a szúráson, pörzsölésen és a bontáson. Mindezt persze érdeklődő szempárok kereszttüzében tették.

Egy disznóvágás nem lehet igazi, ha nincs kellő mennyiségű pálinka. A fehértóiak és erdélyi barátaik folyamatosan gondoskodtak arról, hogy senki ne fázzon a februári hidegben.

Közben már készültek a reggelihez való finomságok. Sült hús, hagymás vér, savanyú máj és egyéb finomságok sültek és főttek a szorgos szakácsoknak köszönhetően. A jó illatok egyre több embert csalogattak a helyszínre.

- A pecsenye elmaradhatatlan egy disznóvágás reggelén. Több tepsiben sülnek az ízletes húsok, hogy mire ideérnek az emberek, készen legyünk mindennel. Akkor lesz igazán jó a pecsenye, ha lassú tűzön sütjük, mert nem szabad kiszárítani a szeleteket – árulta el Vass László.

Aki könnyedebb falatokra vágyott, az is megtalálhatta az igényeinek megfelelő harapnivalót. Kemencés lepényt készítettek a helyi asszonyok és urak, amit azon melegében el is kapkodtak az éhes vendégek.

Reggel 9 órára minden elkészült, jöhetett a reggeli. Hosszú sorban várták az emberek, hogy végigkóstolhassák a teljes menüsort. A szervezők és a szakácsok sok dicsérő szót kaptak a jóllakott látogatóktól.

A programok jelenleg is zajlanak, napközben többnyire hagyományőrző csoportok állnak közönség elé, de lesz pálinkamustra is. Este fél nyolckor pedig Kaczor Feri lép színpadra legnagyobb slágereivel, majd hajnalig tartó mulatság vár a jelenlévőkre.

Címkék
  • Kunfehértó
  • disznóvágás
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 05. 15., 13:37
Egy kiskunhalasi fiatal jeleskedett az Alföld Kupa autókrossz verseny második fordulójában. A 10 esztendős Orbán Huba a második helyet szerezte meg.
2026. 05. 15., 12:55
Vádat emelt a Kiskunhalasi Járási Ügyészség egy helybéli férfi ellen, aki több alkalommal is nyitvatartási időn túl látogatott el a piacon lévő büfébe. E mellett még lakatan házból is próbált lopni, valamint két boltbetörés is a lelkén szárad.
2026. 05. 15., 10:53
Május 18-án, hétfőn délután 14 órától fokozatosan alakul ki a munkaterület a Gimnázium utcán a kerékpárút vonalától a Kossuth utca irányába a panelek mögötti szervízút vonaláig. A forgalomkorlátozás az élhető városos projekt kapcsán történik – szól a tájékoztatás. Figyelmes közlekedjenek az érintett városrészben!
2026-05-15 16:17:34
- Közlekedési változás: hétfőtől lezárják a Gimnázium utca egyik szakaszát - Nagylelkű adomány: a Családok Átmeneti Otthonát támogatta a Rotary Klub Kiskunhalas - Családi nappal, majálissal és látványos bemutatóval ünnepelt a kiskunhalasi mentőállomás - Bringás reggeli: a kerékpáros közlekedést népszerűsítették.
2026-05-15 09:42:53
Egy zalai fotográfus útja Kiskunhalason. Épületek, szökőkutak, Kiskunhalas jellegzetességei, Ferincz János látásmódjával megörökítve. A Városnapok programsorozat részeként nyílt meg a Thorma János Múzeumban Ferincz János Zalrándok című fotókiállítása. Az időszaki tárlat augusztus 22-ig tekinthető meg.
2026-05-14 15:26:27
- Különleges előadást tartott Erdei T. Lilla a Nemzetközi Csipkekiállításon - Csík János és barátai remek hangulatot teremtettek a Borudvarban - Megmozgatta Halas főterét DJ Bárány Attila - Szabó Máté színművész ajánl könyvet a 450. Lapozgatóban
2026-05-14 15:11:40
A szünidei gyermekétkeztetés keretében idén is díjmentes ebédet kaphatnak a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek. Az ételhordóban elvihető ebéd az iskolai nyári szünet 50 munkanapjára jár. Kiskunhalason az igénylőlapokat személyesen kell leadni a városházán a Szociálpolitikai Csoport részére, legkésőbb június 16-ig.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés