2026. 04. 11. szombat
Leó, Szaniszló
  Írjon nekünk clear sky 5°C Érzett: 3°C Szél: 2 m/s Párat.: 59%

(►) Lovas kadét szakkört szemléztek a honvédségtől (galéria)

Kovács Iván  |  2025. 02. 12., 07:21

A Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum honvéd kadét képzésén résztvevők lovas szakkörét szemlézték meg a honvédségtől február 11-én a Hirling József Lovasparkban. A hat fős lovarda bemutatót a Honvédség IV. Területvédelmi Ezredének képzésért felelő tisztje, dr. Tóth Zoltán őrnagy tekintette meg. Az eseményt dokumentálták. A tiszt megköszönte a bemutatót és a kadétoknak elmondta, hogy jelentést tesz feletteseinek a tapasztaltakról.

Lovas katonai vezényszavaktól volt hangos kedden délután a Hirling József Lovaspark fedeles lovardája. A nagy múltú lovasbázison ez a múlt században általános volt, azonban a Határőrség 2000-ben bezárta a lovasiskolát. Az eltelt közel három évtizedben már városi tulajdonban, hullámzó intenzitással, de alapvetően lovassport célokat szolgált a létesítmény. A bázis az utóbbi évtizedben lovas és szabadidőközpontként, jellemzően díjugratósport és a lovas katonai hagyományokat ápolva végzi feladatait.

A Lovaspark jelenlegi vezetése évek óta törekszik lovas katonai arculatát erősíteni a bázisnak, hiszen csendőr lovas laktanyaként alapították, majd a határvédelmet szolgálta a Belügyminisztérium alárendeltségében ezredfordulós megszűnéséig. Ennek a hagyományőrző atmoszférának az első mozzanata a Kiskunhalasi Lovasbandérium székhelyévé válás volt. 

Az utóbbi években a Kiskunhalasi SZC Dékáni Árpád Technikum honvéd kadét képzéséhez igazodva és az oktatási intzéménnyel együttműködve lovas szakkört hoztak létre a bázison. A szakköri folyamat alakulását tekintette meg február 11-én a Honvédség IV. Területvédelmi Ezredének képzésért felelő tisztje, dr. Tóth Zoltán őrnagy.

Összességében 20-25 fő jár rendszeresen a lovasparkba szakköri jelleggel a lovas élettel ismerkedni. Önkéntesen teszik ezt a kadétok – hangsúlyozta a technikum részéről jelenlévő Vezdán Csaba kadétképzésért felelős tanár. A gyerekek szeretik a lovaglást, az oktatási intézménynek pedig vannak jövőt illető elképzelései lovász képzés vonatkozásában. A lovasparkban képzett lovas katonai múlttal rendelkező szakemberek állnak rendelkezésre és alkalmas infrastruktúra van egy estleges lovas kadét képzéshez, amelynek előfutára a szakkör – jelentette ki Vezdán.

Rózsahegyi Róbert, a Hirling József Lovaspark telepvezetője, nem mellesleg a Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület vezetője elmondta, hogy a lovassportok szervezése mellett a lovas katonai képzésnek minden alapjával rendelkezik a bázis. A mostani szakköri foglalkozást például az a Fazekas István vezette, aki évtizedekig a Határőrség Lovasiskolájának hivatásos belovaglója volt, díjugrató sportolóként pedig válogatott szinten jegyzik. Jelenleg a honvédség tartalékos állományának tagja szakaszvezetőként, így a legfrissebb katonai ismeretek birtokában van. Az alapok tehát jók egy lovas katonai képzés gyakorlati helyszínéhez a bázison – hangsúlyozta Rózsahegyi Róbert.

A lovas szakköri foglalkozás befejeztével dr. Tóth Zoltán őrnagy megköszönte a bemutatót Fazekas István lovardavezetőnek és a résztvevő kadétállománynak. A tiszt elmondta, hogy jó volt látni a kadétok elkötelezett hozzáállását, a magabiztos lovas szakmai tudást és a szakértő szakmai vezetést. Mindezt dokumentálták a keddi szemlén és jelentés formájában tájékoztatja a felelős vezetőket a lovas kadét szakkörön látottakról az őrnagy. A szakkör a szemlézők által kezdeményezett személyes beszélgetéssel zárult.

Kép-szöveg: Kovács Iván

Címkék
  • Hirling József Lovaspark
  • Hirling Lovaspark
  • Dékáni Árpád Technikum
  • kadétképzés
  • honvédelem
  • Magyar Honvédség
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester
2026-04-10 11:23:25
Sok magyar család asztalára kerül a mindennapokban bolognai spagetti. Egy picit most továbbgondoltam a dolgot és ezúttal palacsintába töltöttem az ízletes, darált húsos ragut. Mondanom sem kell, nagy sikere volt, máskor is készül majd ilyen.
2026-04-10 10:13:43
Hosszú hónapokig üresen állt a főtéren az egykori Matéza, majd Rézmozsár Étterem pavilonja. Vincze Attila, a Szilády RFC gondolt egy merészet, és a létesítményt a bontása után az egyesület székhelyén építették újjá. Közösségi tér született az RFC Parkban.
2026-04-09 16:12:51
- Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban - Csatai Gergő világrekorder lufihajtogató bűvészműsora - Hrivnák Tünde divatbemutatóval egybekötött könyvbemutatója a Csipkeházban - A pokol fiai: Kátai Letícia Kinga kedvenc olvasmánya

Podcast

hirdetés

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés