2026. 04. 15. szerda
Tas, Anasztázia
  Írjon nekünk overcast clouds 10°C Érzett: 10°C Szél: 0 m/s Párat.: 94%

Lovas munkatársak találkoztak (galéria)

Kovács Iván  |  2019. 11. 24., 19:15

2000-ben zárta be kapuit a Határőrség Kiskunhalasi Lovasiskolája. Az egykori kollégák már másodszor tartottak találkozót, a ma már az egykori legendás parancsnok nevét viselő  Hirling József Lovasparkbnan szombaton késő délután. A volt kollégák kellemes vacsorával, régi filmek vetítésével és beszélgetéssel töltötték az estét.

Dózsa Károly, a lovaiskola volt parancsnoka és Tuska Pál vezetőtársa egy évvel ezelőtt szervezték meg először a munkatársi találkozót. Nagykorúak lettünk - emlékezik vissza az első találkozó apropójára Tuska Pál. Jelesül, hogy 2018-ban volt 18 éve, hogy bezárt a nagy múltú, országos lovász-hajtó képzést végző határőrségi bázis. Mi nagyon szerettük, a második otthonunkként tekintettünk a lovasiskolára - tette hozzá az egyébként olimpikon sportoló.

Az emlékek élnek és felidéződnek. Szerencsénkre olyan üzemeltetője van Juhász Tibornak és munkatársainak köszönhetően a lovasparknak, akik szívesen látnak minket, visszalátogató egykori lovasiskolás dolgozókat, sportolókat. Egy éve megfogadtuk, hogy minden esztendőben összejövünk visszaemlékezve a sikerekben, programokban gazdag múltra. A mostani találkozónk már a második és folytatjuk - jelentette ki Tuska Pál.

Dózsa Károly, a már elhunyt Hirling József helyét vette át a parancsnoki székben 1986-ban, aki a szombati találkozót nagy örömmel szervezte, sőt a marhapörkölt elkészítésnek terheit is vállalta. Én a fél életemet a lovasiskolában töltöttem. A szívem egyik darabja itt lesz örökké. Összetartó csapatunk volt a sorkatonáktól, a felső vezetésig, beleértve a civil alkalmazottakat és a nálunk sportoló lovasokat.

Nem tudok a szakmában olyan munkaközösségről, akik hasonló találkozókat szerveznek, de ha van is ilyen jól teszik. Mi amíg mozogni tudunk összejövünk. Ami biztos, hogy jövőre is én kaptam meg a főzés feladatát. Vacsora után ugyanis szavazásra bocsájtottuk a kérdést és egyöntetűen rám szavaztak a kollégák. Örömmel teszem, ha megérjük - mondta az egykori parancsnok.

A jó 20 fős társaság  régmúltból fennmaradt lovasiskoláról és a versenyekről szóló filmnézéssel és baráti beszélgetéssel töltötte el az estét. A címképen Tuska Pál, Szegedi Gábor, Bánfi Vilmos, Sebők János és Szabó Károly koccintanak.

Címkék
  • Hirling József Lovaspark
  • Hirling Lovaspark
  • halasi lovasok
  • lovasok
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 13., 13:46
Április 12-én rendezték meg a XVI. Kikelet Félmaraton Baja futóversenyt. A bajai sportesemény koradélelőttől délutánig tartottak a különböző távú futóversenyek. Kiskunhalasról rekordszámú résztvevő állt rajthoz és közülük sokan a legjobbak közé kerültek a célban. A Kiskunhalasi Atlétikai Club (KAC) sportolói egyéniben, váltóban és a különböző korosztályokban arany, ezüst és bronzérmes helyezéseket értek el.
2026. 04. 13., 16:11
A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétfőn, szerdán és pénteken friss hírekkel várjuk Önöket Hírnaplónkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Kedden este az Időrétegek című műsorunkkal jelentkezik csatornánk.
2026. 04. 12., 22:20
Új képviselője lesz a következő négy évben az 5-ös számú egyéni választókerületnek. Nem hivatalos végeredmény szerint, a Tisza jelöltje, Karsai-Juhász Katalin az érvényes szavazatok több mint 48 százalékát megszerezve legyőzte Bányai Gábor kormánybiztost, a Fidesz-KDNP jelöltjét. A Mi Hazánk aspiránsa, Szabadi István lett a harmadik.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés