Egy héten át, minden este máshol, más osztja meg vallási gondolatait az érdeklődőkkel. Városunkban is elindult a 2024-es Ökumenikus imahét, mely egészen január 28-ig kínál napról-napra programlehetőséget a híveknek.
Sokan megjelentek a különböző egyházi felekezetek tagjai közül, az Ökumenikus imahét nyitórendezvényén. Vasárnap este a református imaházban gyűltek össze a résztvevők.
- Egy afrikai országban állították össze az idei imahét tematikáját, ami meghatározza ilyenkor a hívők közös imádságát. Ennek az egy hétnek az a lényege, hogy felekezetre való tekintet nélkül összegyűlünk, és egymás templomait, szent helyeit körbejárva tartjuk meg az alkalmakat. Most az irgalmas szamaritánus történetére helyezzük a fő hangsúlyt – árulta el Bocskorás Bertalan református elnök-lelkész.

Az érdeklődők között többen is voltak, akik évek óta, rendszeresen részt vesznek az ilyen eseményeken.
- Nagyon jónak tartom ezt az egészet, hiszen sokat tanulhatunk egymástól, megláthatjuk a másik felekezetek imahelyeit, meghallgathatjuk az ő gondolataikat is. Én már többször voltam ilyen imahéten, tetszik a kezdeményezés – mondta Rávai Istvánné.

Az első este során Seffer Attila plébános osztotta meg gondolatait a hallgatósággal.
- Az Úrjézus főpapi imájában maga imádkozik az egységért. Éppen ezért vélem úgy, hogy ez az Istennek is szívügye, hogy a benne hívő emberek közösségben legyenek. Ilyenkor együtt tudják megszólítani az élet, a szeretet Istenét, aki maga közösség, hiszen az Atya, Fiú, szentlélek egysége – tudtuk meg Seffer Attila plébánostól.

Az imahét egészen vasárnap estig várja az érdeklődőket, a különböző helyszíneken. Az esemény minden este 18 órakor kezdődik.
Dr. Anders Alexandra segítségével az örökségvédelem jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Megtudhatjuk, hogyan óvhatjuk meg közösen tárgyi és épített emlékeinket, és milyen szerepe van ebben a szakembereknek és a helyi közösségeknek.