Kiskunhalas legnagyobb népünnepélyének, a szüreti fesztivál programjainak legje, a szüreti menet harminckilencedik alkalommal is óriási érdeklődést váltott ki Halas közönségéből és vendégeiből. A délután egy órakor indult menetben iskolák, egyesületek, fogatok, lovasok, a táncműfaj széles skálájának képviselői és még sokan mások vonultak fel, hogy megmutassák magukat a városnak.
Délután egy órakor a Kossuth, Köztársaság utcákat és az odavezető bekötő utakat rendőrök, polgárőrök zárták, hogy biztonságban elindulhasson Halas nagy menete, a 39. Halasi Szüreti Fesztivál felvonulása. A lakosság már jó félórával a menet kezdete előtt az út szélén állva vagy éppen ülve várták, hogy elinduljon a nagy bemutató.

Valamivel egy óra után rendőrségi felvezetéssel a Kiskunhalasi Lovasbandérium svadronja indította el a több mint egy kilométeresre nyúlt felvonulókat. Stílszerűen 39 egységben követték egymást a különböző formációk.

Az időjárásra nem lehetett panasz, hiszen verőfényes napsütés szélcsendes, kellemes idő fogadta a rendezvény résztvevőit, nézőit. Mindenki megtalálhatta a számítását látványban, hangulatban, stílusban, mert a történelmitől, a folkon át, a modernig minden irányzat képviseltette magát.

A menet során a szervező Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. (HMK) munkatársai meghatározott pontokon - jellemzően, ahol a legtöbben láthatták a szereplőket - megállította a menetet és ki-ki a maga műfaja szerinti programját előadta. Természetesen a közönség tapssal biztatva köszönte meg a produkciókat.

A menetben szervezett és önkéntes kínálók az útmentén álló tömeget pogácsával, musttal, borral, szőlővel kínálták, de a szervezők is beiktattak pontokat, ahol frissíthettek a résztvevők vagy ha igény volt rá a közönség.

A végeláthatatlannak tetsző felvonulás több mint egy órán át adott ízelítőt a kiskunhalasi és környéki szüreti hagyományokból, illetve a meghívott külföldi csoportok által nyújtott zenés, táncos bemutatókból.

A menet végállomását a Bethlen Gábor téren, a szüreti fesztivál szívében, központjában jelölték ki, ahol a csoportok még egyszer bemutatták produkcióikat az összegyűlt tömegnek, illetve a város vezetőinek, meghívott vendégeinek.

A menetben felvonuló együttesek közül többnek maradnia kellett még, hiszen a fesztivál különböző színpadjain bemutatókat tartottak, tartanak. Érdemes kilátogatni a főtérre, hiszen szombaton késő estig és még vasárnap is folyatódnak a szüreti események.

A Halas Televízió (HTV) a felvonulást és főtéri eseményeket 18 óráig közvetítette. A szüreti fesztiválról készült rögzített anyagokat a jövő heti HTV híradókban, mozaik műsorokban, a Kultúrkép című magazinban, illetve a Halasi Tükör szerdán megjelenő számában is viszontláthatják az érdeklődők.

A Halasmédia hírportálja továbbra is igyekszik a szüreti fesztivál minden lényeges mozzanatáról tájékoztatni olvasóit. A szervező HMK ezúton is köszöni a menet fegyelmezett végrehajtását a résztvevőknek, a programok támogatását a szponzoroknak, a rendezvény biztosítást a közreműködő rendőröknek, polgárőröknek, önkéntes segítőknek. Külön köszönet illeti a főtér környékén élő lakosságot, akik türelemmel fogadják a rendezvénnyel járó átmeneti kényelmetlenségeket. Addig is fesztiválra fel! Találkozzunk a főtéren!
A beszélgetés témája a régészeti életpálya; a szakember beszél az adásban a szarmata törzsekről, szokásaikról, a ránk maradt leletekről, különös tekintettel a térségünkben szerzett régészeti ismeretekről.