2026. 04. 19.
Emma
  Írjon nekünk overcast clouds 13°C Érzett: 12°C Szél: 1 m/s Párat.: 54%

Négy évtized múltán…

Pál László  |  2019. 11. 24., 06:30

A Halasi Nemes Tanács jubileumi emlékülést tartott november 22-én a városi könyvtárban. A szervezet 40 évvel ezelőtt alakult. Vezéregyéniségei Kamarás István és Varga Csaba szociológusok voltak. Most őket is meghívták, hogy együtt idézzék fel a múltat. A beszélgetést Lukács László és Végső István vezette. 

A Szilády Áron Társaság és a Pásztortűz Egyesület közös rendezvényének a helyi téka olvasóterme adott otthont. A főszerep az 1979-ben alakult Halasi Nemesi Tanácsé volt. Lukács László ’91-’93 között vezette. Végső István 2010 és 2013 között állt a szervezet élén.  - Kamarás István és Varga Csaba Budapestről érkezett a városba. Szociográfiát készítettek, interjúzták a halasiakat. Ebből kialakult egy kép. A Halasi Nemes Tanács jelképezte, amit ők megfogalmaztak. Tagjai voltak azok, akikre a városlakók felnéztek. Tanácsadó közösségnek indult azzal a céllal, hogy segítse a város működését – mutatott rá Lukács László.

- Megpróbáltak részvételi demokráciát létrehozni a megalakulásakor – mondta Végső István. – A későbbiekben is igyekeztek lakossági és civil javaslatokat a város döntéshozói elé vinni. Ebből sok minden meg is valósult a szervezet javaslatára – tette hozzá. A rendezvény résztvevőit Erhardt Györgyi köszöntötte a Martonosi Pál Városi Könyvtár nevében. Az igazgatónő úgy fogalmazott, örül, hogy ismét otthont adhatnak a Halasi Nemes Tanácsnak. - Elvileg könnyű visszaemlékezni, mert sok boldog pillanatunk volt Kiskunhalason. Most nehezebb beszélni, mint negyven éve, amikor elhittük, hogy értjük, mi történik a világban. Most nem tudjuk, a Föld bolygó milyen változások előtt áll. Nem politikáról beszélek – hangsúlyozta Varga Csaba. 

Jó volt itt lenni, barátságok születtek – vette át a szót Kamarás István. – Átütő élmények voltak félmondatok, amik a lényegre tapintottak és találkozások nagy személyiségekkel. Szociográfiai kutatásaim eredményeit országos művelődésügyi rendezvényen ismertettem. Nem neveztem meg Halast, tucatnyian jelentkeztek települések, hogy ez róluk szól. A rendezvényen közreműködött Csorvási Zoltán. Megzenésített verssel, lírával visszarepítette a közönséget a nem is olyan távoli múltba. 


Címkék
  • Nemes Tanács
  • Martonosi Pál Könyvtár
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 17., 12:32
A Thorma János Múzeum adott otthon április 16-án, Végső István Gettóélet 44 című könyvének halasi bemutatójához. A szerzőt Dr. Téglás Péter (városunk egykori vezető ügyésze) kérdezte a kötet tartalmáról
2026. 04. 15., 09:21
Harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonult Radvánszky Róbert alezredes, aki az utóbbi esztendőkben a Tompai Rendőrőrs parancsnoka volt. Kollégái a városháza díszudvarában köszöntek el tőle.
2026. 04. 17., 08:53
Kezdődik a leendő bölcsődések és óvodások beíratása. A héten megnyíltak a Kiskunhalas bölcsődéibe és önkormányzati fenntartású óvodáiba történő beiratkozás online felületei. A város weboldaláról a kiskunhalas.hu oldalról elérhető felületeket április 30-ig lehet kitölteni.
2026-04-17 17:37:29
- Jó tudni: új helyre költözik szombattól Kiskunhalason a gyermekorvosi ügyelet - Beszéljünk róla: fókuszban az élhető Kiskunhalas projekt és a városszerte felháborodást kiváltó fakivágások - Egészségnapot rendeztek a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban és Technikumban - Vers- és mesemondó találkozó helyszíne volt a Lomb utcai katolikus óvoda
2026-04-17 15:19:15
Húzták a talpalávalót - a különböző tájegységek népzenéivel, a Zagyva Banda műsorával zárult Kiskunhalason a Filharmónia ifjúsági bérletsorozatának idei évada. A diákokból álló hallgatóság még dalra is fakadt a rendhagyó zeneórán, sőt visszatapsolták a zenészeket.
2026-04-16 16:31:53
- A Magyar Királyi Honvéd Kerékpáros zászlóaljról szól Végső István új könyve - Keresztúri Attila imádja a népmeséket - Ellátogattunk a Bibó-gimnázium legkreatívabb rajztehetségeihez - Pindroch Csaba előadásával zárult a színházi évad
2026-04-16 14:13:48
Idén rekordszámú résztvevő díszítette fel húsvétra Kiskunhalas közterületeken lévő fáit. Az akció szervezője a Halasi Városgazda Zrt. ahogy az már hagyománnyá vált, versenyt is hirdetett.

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 04. 17., 16:54
Krizsán-Horváth Angi az önkéntes kutyamentő.
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
hirdetés