2026. 04. 14. kedd
Tibor
  Írjon nekünk overcast clouds 9°C Érzett: 7°C Szél: 3 m/s Párat.: 52%

Nemzetiségi szüret, főzőverseny Rostás László emlékére

Fehér Erika  |  2018. 09. 09., 18:57

Csakúgy, mint a pénteki Roma Kulturális Nap, a szombati Nemzetiségi Szüreti Fesztivál is sok érdeklődőt vonzott a Vásártérre. Itt hagyományteremtő szándékkal főzőversenyt rendeztek a korábbi nemzetiségi vezető Rostás László emlékére, de zenés, táncos műsorszámok is szerepeltek a programban.

- Rostás Laci szerette a finom ételeket, főleg a pörköltet – mondta Szűcs Csaba alpolgármester, a Halasi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, megyei romaügyi tanácsadó. Ezért alapítottak a tiszteletére egy vándorkupát. Tizenhárom cigány nemzetiségi önkormányzat csapatát hívták meg a főzőversenyre. A zsűri Sós Dezső vezetésével végül a Soltvadkertiek főztjét találta a legfinomabbnak, így ők vihették haza egy évre a vándorkupát. A második Bácsalmás, a harmadik Balotaszállás főztje lett.

Az ünnepélyes díjátadó előtt neves vendégek mondtak köszöntőt, sőt az ételbírálatban is részt vettek. Bányai Gábor országgyűlési képviselő, Rideg László a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Fülöp Róbert polgármester is üdvözölte a rendezvényt, illetve Farkas Dániel alpolgármester is tiszteletét tette.

Amíg a bográcsokban rotyogott az étel a gyerekeket légvárak és különböző játékok várták, a színpadon pedig helyi és a környező településekről érkezett hagyományőrző csoportok léptek fel. A fesztivál sztárvendége Stefáno volt, aki egyből táncra perdítette a szépszámú közönséget.

Szűcs Csaba összegzésként elmondta, hogy mintegy 40 segítőjével ilyennek álmodták meg a rendezvényt. A cél az volt, hogy színvonalas programot kínáljanak, és úgy vélik, ezzel a fesztivállal sikerült a környező településekről érkező vendégekkel, illetve nemzetiségi önkormányzatokkal szorosabbra fűzni a barátságot.   

A Nemzetiségi Szüreti Fesztiválról a Halas Tv-ben a jövő héten láthatnak beszámolót.

Címkék
  • Rostás László
  • cigány nemzetiség
  • főzőverseny
Ha tetszett a cikk, kövesse a Halasmédiát
a Facebookon!
hirdetés

Még több friss hír

2026. 04. 11., 20:09
Egésznapos szórakoztató családi programsorral várták szombat délelőtt 10 órától a közönséget a Hirling József Lovasparkban az V. Félúton Fesztiválon. Harminc csapat nevezett a különleges halászléfőző versenyre. A színpadon zenei fellépők, együttesek és szólisták repertoárja, a füves pálya környékén pedig kézműves kirakodóvásár fogadta a látogatókat. A főzőversenyen több kategóriában hirdettek győztest. Címképünkön Víg Gábor, a Maxiauto csapata nevében vette át a legkreatívabb stand díját.
2026-04-13 18:47:01
- Gulyásfesztivált rendeztek a Sóstó Csárdánál - Határon túlról is érkeztek a halasi prózafelolvasó versenyre - Vezetéstechnikai tréninget rendeztek a motorosok - Virágokat kapott minden halasi óvoda
2026-04-13 18:44:45
- A Tisza Párt nyerte meg az országgyűlési képviselő választást - Karsai–Juhász Katalin a Tisza Párt indulója lett a térség új megválasztott országgyűlési képviselője - Harminc csapat nevezett a Félúton Fesztivál főző versenyére
2026-04-13 17:49:31
Húsvéti népi játékok a Csetényi Élményparkban a Pásztortűz Egyesület és a Vadvirág Tánccsoport jóvoltából
2026-04-11 09:12:18
Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett a Hungária: Várni rád egy éjen át című dala is szerepel. Az április 12-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
2026-04-10 17:45:37
- Vasárnap voksol az ország: kiderül ki lesz térségünk országgyűlési képviselője - Lakossági fórumra várták a halasiakat a most induló "Élhető város" projekt kapcsán - Rendkívüli Kormányablak nyitvatartás lesz vasárnap - Kampányzárás: a panorámatoronyban találkozott Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert polgármester

Podcast

  Legfrissebbek most

   PORTRÉ
2026. 03. 26., 08:54
Damásdi Péter iskolalelkész és családapa.
2026. 03. 05., 15:23
Németh Györgyi a díjazott könyvtárigazgató.
2026. 02. 25., 09:08
Petrenkóné Gyuris Barbara túrázós kalandjai.
2026. 02. 12., 14:35
Csík Réka tánca az MVM Dome-ban
hirdetés